A felhőkarcolók árnyékában

Urban legends 3. - A Ragyogás, Stanley Kubrick nyilvános gyónása?

2010-09-25T22:07:00.000-07:00

A városi legendák és az összeesküvés elméletek mind olyan történetek, melyek valódiságát hivatalosan senki nem bizonyította, de ugyanígy igaz az is, hogy senki nem tudja azt sem igazolni, hogy tévednek. A legtöbb ilyen elméletnek jócskán van valóságalapja, s nem egyről derült már ki, hogy igaz. Ezt ne felejtsük el ennek a bejegyzésnek az olvasása során se. Jó szórakozást! Jó elmélkedést!

Induljunk ki abból a tényből, hogy rengetegen, az amerikaiak esetében négy megkérdezettből egy bizton állítja, hogy ember még sosem tette a lábát a Hold felszínére, a Holdraszállás csalás. A megkérdezett amerikaiak több mint 40%-a képesnek tartja a kormányt ekkora hazugságra és még jóval többre is. A Holdraszállás körülményeiről, a felvételek, a képek hamis voltáról a múlt év során már írtam (link), ebbe most nem szeretnék elmélyedni, inkább azzal folytatnám a felvezetést, hogy ha mindez igaz és a Holdraszállás politikai húzás volt az államvezetés részéről, vajon ki az, aki a felvéteket, a filmet készítette. Ki volt alkalmas arra, hogy 1968-ban, amikor nem volt még CG, meg 3D, meg computer technika, valósághű felvételeket készítsen? Olyan képsorokat, melyekről a hétköznapi ember, egyszeri megtekintéssel-hisz videomagnók sem léteztek-elhiszi, hogy a Világűrből érkeztek. A tervnek épp ez volt a buktatója. A mai technika, a ma embere már felfedezi a hibákat. Persze kérdés az is, hogy ezeket a filmen látható nagy melléfogásokat nem akarattal helyezte-e el az alkotó a következő generációnak. A válasz csakis egy filmes neve lehet, Stanley Kubrick, aki nemzedékének legnagyobbja, a filmművészet úttörője volt, napjaink legnagyobb rendezőinek példaképe.

Most bizonyára sokan hozzám hasonlóan kétkedve rázzák a fejüket. Ne már! Én is hitetlenkedve olvastam az idevonatkozó elméleteket, ám minél többet olvastam, annál világosabbá vált a tény, hogy nagy a valószínűsége annak, valóban Stanley Kubrick volt a Holdraszállás felvételeinek tervezője, rendezője, megalkotója. Olvassátok el ezt az elméletsort, aztán döntsétek el magatok, lehetetlen vagy nagyon is lehetséges ez a feltételezés.

1964-ben Kubrick a Dr Strangelove című szatírájához a Pentagon engedélyét kérte, hogy használhassa az egyik B52-es repülőgépet. Az engedélyt a hadsereg visszautasította, mivel semmi kedvük nem volt asszisztálni egy olyan filmhez, amely Amerika nukleáris politikájának állít görbetükröt. Kubrick elfogadta a nemleges választ és kis költségvetéssel meghökkentően élethű felvételeket készített. Mindezt látva a NASA-ban hamarosan körvonalazódni kezdett, hogy megtalálták az embert a nagyszabású terv megvalósításához. Ha Kubrick ilyen remek munkára képes szinte a semmiből, mit tudna alkotni rengeteg pénzzel.

Hogy hogyan vették rá erre, nem lehet tudni. Kubrick testvére, Paul Kubrick az amerikai szocialista párt akkori vezetője volt. Valószínű, hogy ez volt az egyik fegyver a kormány kezében. S hogy mi volt a jutalom? A legnagyobb, amit egy filmrendező valaha is kaphat. Kubrick következő filmje, a 2001:Űrodüsszeia teljes költségvetését az állam állta és valamennyi következő film kiadásait egy 'ismeretlen' személy fizette, különböző bankokon keresztül. A másik jutalom, hogy soha többé senkinek nem tartozott beszámolni a filmjeivel kapcsolatban, gyakorlatilag olyan filmet és annyiból forgatott, amennyiből akart. Hogy mekkora nyomás nehezedett rá, pontosan ezt sem tudni, de el tudjuk képzelni. Az egyetlen embert, akinek beszélt erről a szupertitkos projektről, hamarosan 'véletlen' baleset érte.

További érdekes egybeesések. 1964-ben Kubrick forgatni kezdte az Űrodüsszeiát és ugyanekkor indult az Apollo program is. Mindkét projektnél ugyanaz a világűrtudós, Frederick Ordway működött közre. Amennyiben lehetőségünk van megtekinteni a filmet és az Apollo által készített felvételeket, szinte ordít a hasonlóság. Ugyanazzal a technikával készültek, ugyanolyan perspektívákat alkalmazott a fotós, az űrrepülőgépek és az űrruházat is erős hasonlóságot mutat. Tekintve, hogy a két forgatás egyszerre zajlott és szinte egyszerre jelent meg, azt sem mondhatjuk, hogy a rendező koppintott. 1969-ben megjelent a film és megtörtént a Holdraszállás. A 2001:Űrodüsszeia még ugyanabban az évben Oscar-díjat kapott a speciális effektusokért.

Ilyen hosszas bevezető után jöjjön a címben beígért téma. Mi a helyzet a Ragyogással? Mi köze van Stephen King regényadaptációjának az Apollo programhoz?

Ahhoz, hogy valóban megértsük, miről is szól ez az eszmefuttatás, bele kell élnünk magunkat egy kicsit a rendező lelkivilágába. Akítv részese volt az emberiség egyik legnagyobb csalásának, erről senkinek nem beszélhetett, hisz az amerikai kormánnyal nem lehet packázni. Nem volt más lehetősége a vallomásra, a titok megosztására, mint művein keresztül, szimbolikusan. A Ragyogást választotta mint nyilvános vallomástételt.

A Ragyogás filmfeldolgozása 1980-ban debütált a mozikban. A Stephen King rajongók, hogy finoman fogalmazzunk, nem zárták a szívükbe. Sokaknak a parádés rendező és szereposztás (ez a film hozta meg Jack Nicholsonnak a világhírt) ellenére is mélységes csalódás volt. Nem tudták megérteni, hogy miért kellett megváltoztatnia a rendezőnek a könyvet olyan mértékig, hogy szinte rá sem lehet ismerni a történetre. Bizonyos változtatások kifejezetten feleslegesek, ezáltan zavaróak voltak, különösen azoknak, akik ismerik és kedvelik a könyvet. A történet eredetileg arról szól, hogyan változtat démonivá az alkohol egy szerető apát, hogyan rombolja szét egy család életét s végül hogyan torkollik tragédiába az életük, míg a film főszereplője már az első pillanatban zavart és erőszakos, az alkoholnak jóval kevesebb szerepe van, mint a démonoknak, a gonosz erőknek.

Kubrick nem véletlenül változtatott meg részleteket, sőt a stáb előtt sem volt ez titok, ám amikor rákerdeztek a miértekre, azt a választ kapták a rendezőtől: a módosítások akarattal történnek és megvan a maga oka rá. Valódi válaszokat nem kaptak.

Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy Kubrick a szimbólumok mestere volt. Egyetlen filmkocka, egyetlen díszletelem sem a véletlen műve. Ha valami ott szerepel, az azért van, mert mondandót, jelentést hordoz.

Induljunk szimbólumvadászatra a Ragyogás című filmben, s mindeközben talán magunk is rájövünk, hogy a Kubrickról és a Holdraszállásról szóló városi legenda meglehet, sokkal több valóságot hordoz, mint hinnénk.

Adott a két főszereplő, Jack Torrance (Jack Nicholson) és a fia, Danny (Danny Lloyd). Mind a két szereplő Kubrick-ot szimbolizálja. Jack mindenáron művész akar lenni, tudatosan halad a célja felé, míg Danny igazi művészlélek. A film azzal kezdődik, hogy az Overlook Hotel managere szerződést köt Jack-kel, akinek az lesz a feladata, hogy a téli hónapokban felügyeljen az üres szállodára. Az öltönyös manager (piros nyakkendő-kék öltöny-fehér ing, akárcsak Danny ruhái-mintha az amerikai zászlóba öltöztek volna) figyelmezteti Jack-et, az előző alkalmazott megháborodott a ránehezedő súly alatt. Az Overlook Hotel indiánok temetőjére épült és a belső tér is tele van indián motívumokkal. Az Overlook Hotel magát Amerikát szimbolizálja.

A manager arre kéri Jack-et, segítsen abban, hogy a hotel régi fényében tündököljön. Ha jobban megfigyeljük, az irodában, a manager feje felett egy sas szobrot látunk, ami nemcsak Amerika, de az Apollo 11 expedíció jelképe is.

Jack amennyire örül az új munkának, annyira nem találja a helyét a szállodában. Lassan a hideg tél is közelít, amely szinte bebörtönzi a családot. Ha szimbólumokban gondolkodunk, a tél a Hidegháborút jelképezi, míg a filmben állandóan felbukkanó kitömött medvék a szovjet hatalom fenyegetését.

Danny a folyosókon biciklizik, amikor találkozik az előző gondnok meggyilkolt kislányainak (a könyvben csak egy gyermek van, nincsenek ikrek) szellemeivel, akik hívják, játsszon velük. Ahogy Danny felemelkedik a földről, ahol a játékautóival játszott, láthatjuk, hogy Apollo 11-es pulóvert visel és ahogy a fiú emelkedik, úgy emelkedik az űrhajó is. Csupán egy látványelem, egy becsapás, ahogy a valódi kilövés is az volt.

Danny a lányok invitálására elindul a folyosón és eljut a 237-es szobához, melynek meglátogatását az előzőekben a hotel szakácsa már megtiltotta neki. A kulcs a zárban, az ajtó tárva-nyitva áll. 237-es szoba. Miért változtatta meg a rendező önkényesen a 217-es szobaszámot 237-re? Talán azért, mert a Föld és a Hold távolságát 237 ezer mérföldben adják meg a tudományos iratok?

Pár jelenettel később Danny-t látjuk az édesanyja társaságában. Apollo 11-es pulcsija megszaggatva, a kisfiú kétség kívül nyomorult lelkiállapotban. A hotel, a 237-es szoba, édesapja egyezsége a managerrel kínozta meg. Annak ellenére, hogy Jack maga is bemegy a szobába és ott démoni képsorokat lát, azt hazudja a feleségének, hogy semmi nincs a szobában, a kisfiú magának okozta a bajt. Ezzel szimbolizálta Kubrick a tényt, hogy neki is hazudnia kellett a feleségének.

A film további perceiben láthatjuk, ahogy Jack fizikálisan is leépül. Hosszú hajat, szakállt növeszt, ahogy azt Kubrick is tette abban az időszakban, amikor egyszerre forgatta a 2001:Űrodüsszeiát és a Holdraszállás filmjeit.

Jack újra írni kezd és a felesége Wandy tudni akarja, min dolgozik. A férfi durván elutasítja, mely azt szimbolizálja, hogy Kubrick felesége, Christina sem tudhatott arról, milyen munkán dolgozik a férje. A filmbéli feleség addig ügyeskedik, amíg meglátja, mit gépelt a férje az utóbbi hetekben. Ez a jelenet egyáltalán nem szerepel a könyvben. Senki nem tudja, miért került a filmbe. Talán ezért? Wendy nagyon megijed, amikor meglátja az egyforma, nyomasztó sorokat és ráébred, hogy valami nagy baj van a férjével. De mi áll a papíron? Ez a mondat, újra és újra.

"All work and no play makes Jack a dull boy". (Mindig csak a munka és semmi játék, unalmassá teszi Jack fiút.) A jelenet elég ijesztő, de ha jobban bele akarunk magyarázni a sorok közé, láthatjuk, hogy a géppel írott All szó, A11-nek is olvasható. Ez volt a hívójele az Apolló 11 űrprogramnak.

A Stephen King könyv rajongóinak egyik legnagyobb felháborodását a következő jelenet okozta. Jack megöli a szállodába érkező Halorann-t. Miért? Valószínű azért, mert Kubrick ezzel szimbolizálta annak a barátnak a sorsát, akinek halálát ő okozta azzal, hogy elárulta neki a Holdraszállás hamis voltát.

Összefoglalásképp: A Ragyogás Kubrick vallomása, segélykiáltása. Egy emberé, aki olyan szerződést kötött, amiből nincs kiút. El akarta mondani valakinek, de nem tehette meg, mert ezzel a barátai, a családja és végül a saját életét is fenyegette. Egy szerződés története, melyre majdnem ráment a kapcsolata a feleségével. Egy olyan szerződésé, melyről ha akkor kiderül, hogy csalás, akár háborús fenyegetést is hozhatott volna az országra.

Kubrick lett az Apollo11 gondnoka, s ez a film egyben a NASA történelme is. Voltak előző gondnokok, akiket megöltek az iker kislányok, s itt a válasz, miért kellett ikerpár. Az Apollo-t megelőző programnak Gemini (Ikrek) volt a fantázianeve.

Túl sok a belemagyarázás? Ez az egész nem más, mint legenda, fantáziálás? Lehet. Vagy mégsem? Én elgondolkodtatónak tartom. Adott egy remek könyv, egy fantasztikus rendező. A könyv szerzője és a rendező állandó kapcsolatban vannak, az író mégsem tud választ adni a kérdésekre. Miért készült a könyvtől TELJESEN eltérő filmalkotás? Mi értelme van a változtatásoknak? Az 'értelmetlen', hozzáadott jeleneteknek? Stephen King később elkészítette a saját filmverzióját, minisorozat formájában, mely valóban követi a könyv szerkezetét, mondanivalóját.

Ti mit gondoltok erről? Olvastátok a könyvet és a filmet is láttátok? Mi a véleményetek? Fantasztikus lenne Stephen King rajongók gondolatait is hallani. Én mindenesetre, hosszú idő után újra megnézem majd a filmet és figyelni fogok ezekre a jelenetekre.

Végezetül még egy utolsó gondolat.

Kubrick utolsó filmjének, az Eyes Wide Shut-nak (Tágra zárt szemek) premierje 1999. július 16-án volt. Stanley Kubrick ragaszkodott ehhez a dátumhoz. Miért? Talán nem meglepő. Ezen a napon volt a Holdraszállás 30. évfordulója.

Forrás és ötlet: Jay Weidner - Secrets of the Shining

Neveletlen (?) amerikaiak

2010-09-25T22:05:00.000-07:00

Ez a történet ismét jó példa arra, hogy a kulturális különbségeknek országok, nemzetek között mindig megvan az alapja, a magyarázata és ami számunkra természetesnek tűnik, előfordulhat, hogy másoknak furcsa. Az illem, az etikett emberi közösségek által hozott döntések írásba foglalt rendszere, melyet az évszázadok során adnak át egymásnak a generációk, s ha valahol ez a kódex másképp alakul, még nem jelenti azt, hogy azok az emberek illetlenek, neveletlenek. Csupán annyit jelent, hogy mások, más szabályoknak engedelmeskednek, a gyermekek mást hallanak a szülőktől, tanítóktól. Érdemes ezeknek a szokásoknak a hátterét feltárni, mielőtt elítélünk egy népet azért, mert mást, másképp cselekszik, mint ahogy mi megszoktuk. Induljunk nyomozásra az étkezési etikett világába.

Amikor Russell először járt nálunk és együtt ebédelt a család, azonnal feltűnt, hogy mi már régen befejeztük az evést, ő még mindig csak a felénél tart. Eleinte arra gondoltam, csak lassú evő. Miután elmúlt az első zavarom, más különbséget is észrevettem. A hókuszpókuszt, amit a késsel-villával művelt. Már régebben is hallottam a szájhagyomány útján terjedő szólást: 'Az amerikaiak taplók, még késsel villával se tudnak rendesen enni. Jellemző. Felvágják a kaját maguknak, mint az óvodások, aztán megeszik villával. Fiatal ország, nincs ott kultúra, hagyomány. Bunkó mind." Hát, ilyenek is tudunk lenni, mi magyarok, amikor megítélünk egy nemzetet.

Azért persze bennem is motoszkált a kérdés - meg engem is úgy neveltek, hogy könyv a hónom allatt, késsel-villával, mert ez az egyetlen illendő étkezési forma-, hogy vajon, miért esznek így. Azt tudtam azonnal, ez nem lehet illetlen odaát, mert Russell illedelmes fiú. Vettem a bátorságot és rá is kérdeztem, miért nem használja a kést és a villát egyszerre. A válasz meglepően egyszerű volt, mert így illik. Számára mi voltunk a furcsák, urambocsá', az illetlenek, amikor két kezünk az asztal felett, kés és villa egyhuzamban a kézben.

Ekkor úgy érzeztem, utána kell járnom, hogyan is alakult ki ez különbség az evőeszközök használatában.

A villahasználat etikettjének két formája ismert és elfogadott. Az európai, gyakran kontinentálisként említett, illetve az amerikai, más néven a zigzag method/cikkcakk metódus. Az európai stílus Amerikában is elfogadott és sokan így használják az evőeszközt, míg az amerikai mód Európában szinte egyáltalán nem használatos és gyakran illetlennek tartják.

Az európaiak a kést és villát egyszerre használják, a kés a jobb kézben, a villa a balban. A kés felvágja az ételt, ami azonnal a szájba kerül a villa segítségével. Az amerikaiak ugyanígy a késsel levágnak egy falatot, a kést lehelyezik a tányér szélére, majd a villa átkerül a jobb kézbe és a szájhoz emeli az ételt. A bal kéz ilyenkor az ölben pihen. Sokan több falatot is felvágnak egyszerre és a kés hosszú ideig pihen a tányér szélén. Ez az általános gyakorlat, ám nem igazán illedelmes. Egyszerre csak egy falat az etikett előírása. Ennek ellenére az amerikaiak, ha mód van rá, egyáltalán nem használják a kést, hanem a villa élével vágják fel a puhább falatokat.

Hogy miért alakult ki ez a két, egymástól teljesen eltérő illem, erre több válasz is van. Valószínű ezek össze is függenek egymással.

A villáhasználat Európában csupán a 18. században terjedt el. Az első amerikai telepesek tehát villa nélkül hagyták el az Óhazát. Kést és kanalat használtak. A kanalat azonban csak az ügyes kézzel lehet biztonságosan használni, így az evőeszköz áthelyezése a másik kézbe természetes volt és a villa 19. századi elterjedésével is az maradt. Nem beszélve arról, hogy hús nagyon ritkán került az asztalra, így nem is igazán volt szükség a késre. Mindeközben Európában kialakultak a sajátos szokások, az etikett, melyet a későbbi bevándorlók vittek magukkat az Újhazába, ezért elfogadott és alkalmazott az európai metódus Amerikában is.

Az európai étkezési forma sokkal gyorsabb hatásfokú, mint az amerikai. A 'kapkodó' evés szokását több történész annak tulajdonítja, hogy a villa elterjedésekor állandóak voltak a bel- és külháborúk Európa szerte. Az embereket gyakran az asztaltól hívták csatába, vagy éppen menekülni kellett, így nem volt idő a lassú evésre.

Sok amerikai számára az európai metódus 'barbárabb' elemeket tartalmaz. Az étkező személy,-ha nem illedelmesen, tökéletesen egyenes háttal ül az asztalnál-, folyamatosan a tányér fölé hajol, görbül, szinte lemészárolja a húst, a fogyasztás pedig habzsoló jelleget ölt azáltal, hogy a villa állandóan a szájba pakol, pihenés nélkül.

Az amerikai villahasználathoz az is hozzájárult, hogy a vadnyugaton a kés fegyvernek számított, különösen a jobb kézben. Az asztalnál éppen ezért nem volt ildomos hosszú ideig kézben tartani, mert ez a szomszédos asztal vendégeinek rosszul hatott az emésztésére.

Ugyanezt a gondolatot támasztja alá Margaret Wisser kanadai írónő 1992-es könyvében, a The Rituals of Dinner: The Origins, Evolution, Eccentricities, & Meaning of Table Manners (Az étkezés rituáléja: az asztali viselkedés eredete, fejlődése, külsőségek és ezek jelentése) címűben. 'In general, these rules are explicitly intended to prevent the utensils from appearing threatening. The etiquette and the ritual it imposes helps to control the violence inherent in the preparation and serving of meals. The ordinary table knife is related to actual weapons of war. Consequently, flatware is held delicately, carefully balanced on the prescribed fingers and guided by the fingertips. To hold any utensil in a fist or to manipulate it in such a way that is pointed at anyone would hint at potential danger, as would even setting it down in an inappropriate way.' (A lényeg általánosságban az, hogy az evőszeközök soha ne emlékeztessenek fegyverre. Az étel elkészítése gyilkolással, erőszakkal jár, ezeket a gondolatokat ne vigyük az asztalhoz. Még egy egyszerű kés is lehet háborús fegyver. Az evőeszközökkel óvatosan, figyelmesen kell bánni, soha ne mutassanak senkire, ne sugalljanak veszélyt, s ugaynígy ügyeljünk arra is, hogyan helyezzük a tányérra, amikor nem használjuk.)

Nemzedékről nemzedékre szállt az ősi okító versike: 'Mary, Mary, strong and able, keep your elbows off the table.' (Mary, Mary, -vagy épp az okuló gyermek neve- erős és ügyes, nem könyököl az asztalra.) Később Emily Post, az amerikai etikett nagy tudora, az európai hatásnak megfelelve, már másképp tanította a gyerekekket: 'Emily Post says it's OK, so on the table they will stay!' (Emily Post azt mondja, könyököd az asztalon maradhat.)

Dióhéjban ennyi a története az amerikai és az európai evőeszköz használat különbségének. Amerikában nem csinálnak ügyet belőle, ki hogyan eszik, Európában viszont ragaszkodunk az itteni etiketthez, ezért érdemes tudni, mi áll a különbség hátterében.

Amerikanizmusok 19. - Hello avagy egy magyar városi legenda

2010-09-25T22:03:00.000-07:00

Amerikanizmus alatt értjük az Amerikai Egyesült Államokban használt angol nyelv sajátosságait. Már az első angol bevándorlóknak különböző dialektusa volt, ehhez járult a hollandiai nyelvelem New-Yorkban, a német Pennsylvániában, a francia Louisiana és Missouri államokban, Kanadában, a spanyol Floridában, Texasban, Új-Mexikóban és Kaliforniában. Leginkább elterjedtek New-England tájszavai s a sajátságos orrhangsúlyozás (nasal twang). Sok szó Angliában elavult, de Amerikában él, s némely szónak más jelentése van Amerikában. (kislexikon.hu)

Ebben a sorozatban megpróbálok összegyűjteni minél több olyan kifejezést, szófordulatot, melyet TV-ben, rádióban hallok, a családtagjaim, barátok, ismerősök használnak. Valamennyien született amerikaiak, így ha ügyes vagyok, elcsípek néhány kifejezetten amerikai szóhasználatot.

Amikor elolvastam György email-jét, hirtelen nem is tudtam, hogy a következő bejegyzés milyen kategórába kerüljön. Városi legenda? Igen, de magyar vonatkozású. Amerikanizmus vagy hungarizmus? Mindkettő. Végül az amerikanizimusokba került, hisz a hello kifejezést Amerikában használták először a 19. század elején.

Györgytől ezt a roppant érdekes felvetést kaptam a napokban.

Lehet, hogy hallottad azt a magyar városi legendát, hogy a hello a magyar hallod szóból ered. Az Edisonnál dolgozó Puskás Tivadar és társai kérdeztek így bele a telefon kísérleti példányaiba? Van ennek igazsága?

A válasz a kérdésre igen is, meg nem is. Ugyan a szó elterjedésének köze van a telefonok használatának elterjedéséhez, Edisonhoz, Bellhez, Puskás Tivadarhoz, ám mindezek ellenére,- rengeteg kapcsolódó cikket elolvastam-, úgy tűnik, a magyar nyelvhez egyetlen etimológus sem köti.

Jöjjön a hello szó története, az eredetéhez fűződő magyarázatok. Az Oxford nagyszótár szerint a hello szó a régi németből ered, ahol a halâ, holâ-t akkor használták, amikor valakit magukhoz akartak inteni, hívni (például a révészt) vagy ha valakit meg akartak kérni, hogy valamit hozzon oda nekik. A tudósok kapcsolatot feltételeznek a régi német szó és a francia holla szó között is, melyet üdvözlésre használtak a gallok.

Azonban ha a valódi kezdetekre vagyunk kívánicsiak, akkor egészen az első angol nyelvű Biblia fordításokig (14. század) nyúlik vissza a szó eredete. Lukács 1:28 és Máté 27:14. Mind a két evangélista használja a "Hail, Thou"-ra, magyarul "Üdvözlet neked/Üdvözlégy!"-re fordított köszöntést, melyben a hail szó gyökere fedezhető fel, mely annyit jelent "biztonság, egszség", ebből pedig egy másik angol szó, a whole szó származik, mely szintén "egész"-et, "egészség"-et, de "megszentelt"-et is jelent.

A hello szót ebben a formában, írott anyagban először 1833-ban használták Amerikában, a The Sketches and Eccentricities of Col. David Crockett, of West Tennessee című cikben, melyet még ugyanebben az évben Angliában is publikáltak. 1860-ra már elterjedt a hello szó használata.

1872-ben Mark Twain önéletrajzi ihletettségű művében, a Roughing It című elbeszélésben is feltűnt, vagyis jóval előbb használták, mint a telefon felfedezése, mely 1876-ban történt.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a hello szó a telefonálás segédszava lett, hisz emlékezzünk, mit is jelent az alapszó. "Állj, várj, figyelj!" S hogy lett a helloból, hallo? Egészen egyszerűen. A hello hívószót hagosan, a második tagot hosszan elnyújtva, szinte ráerősítve -hel-llllloooo- kiabálták, ami az első telefonoknál igencsak kellemetlen volt, hisz amúgyis kiabálni kellett. Az telefonszolgálatosok ráadásul eleinte fárfiak voltak, akik bizony minden erőt beleadtak, minek hatására csak úgy röpültek az elhajított kagylók a másik oldalon. Ahogy egy cikk írta annak idején: "Ezek az urak hijján vannak minden modornak és fegyelemnek. Civilizálni kell a telefonos társalgást!". Így hamarosan a férfiakat finom, búgóhangú telefonos kisasszonyok váltották fel, akiket hello girl-öknek hívtak.

Mark Twain 1889-ben ezt írta az Egy jenki artúr király udvarában című könyvében: "A mi egyszerű telefonoskisasszonyaink, a sok tízezer mérföldnyi drótjukkal, aminek a közepén ülnek, bízvást kioktathatnák türelemre, kedvességre, szerénységre és modorra Arthur országának legpompásabb hercegnőjét is." (Ford.: Réz Ádám)

Edison Budapesten - 1911

A telefonos kisasszzonyok érdeme az is, hogy a durva hangzású, kiabálós helloból, hallo lett. A mély magánhangzó, megrövidítette a szó végi o-t és az egész szó dallamosabb és halkabb lett.

A hello/hallo szó magyar eredete városi legenda, mely 1992 óta járja az országot egy Usenet üzenet által, mely helyesírási és fordítási hibát is tartalmaz, miszerint. "The word hello comes from the Hungarian word ‘hellom’ which means ‘I hear you’. ( A hello szó a magyar 'hellom', vagyis 'hallak téged' szóból ered.") Egy angol etimológus azt a megjegyzést fűzte az ötlethez, hogy amennyiben két tudós együtt dolgozik, bizonyára a közös nyelvet használja egy ilyen fontos történelmi pillanatban. Nem valószínű, hogy Puskás Tivadar magyarul szólt volna a telefonba az első alkalommal.

A Wikipédia ezt írja:

A legenda szerint a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a („hallom” szóból származó) hallo szót, amely a telefonálásnál az egész világon elterjedt. Ez azonban feltehetően téves. A magyar hallo történetét a közelmúltban sokan vizsgálták és feltárták. A háromkötetes MTESZ (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára) is részletesen szól róla, további szakirodalmi utalással, német és angol szótárakra is hivatkozva.

A telefonálásban használt jelentése 1884-től mutatható ki. Ez a használata az amerikai angolból terjedt el és vált nemzetközi szóvá.

Homeschooling

2010-09-19T21:55:00.000-07:00

Az Egyesült Államokban az otthon tanulás (homeschooling) növekvő tendenciát mutat. Miért választja egyre több család ezt a megoldást? Érvek és ellenérvek, válaszok a gyakori kérdésekre.

Elkezdődött a tanév. Morog a gyerek, morog a szülő és valljuk be, én legalábbis, mint volt tanító bátran bevallom, morog a pedagógus is. Sőt, ő egy kicsit előbb morog, mert neki már augusztus 20-a után az iskolában a helye.

De nem volt ez mindig így. Emlékeztek, ahogy Móra Ferencet az édeasnyja tanította az írás-olvasás tudományára? A jéggel borított ablak volt a palatábla, a mutatóujja a palavessző rajta. Az iskolarendszer viszonylag fiatal, hisz a régmúltban természetes volt, hogy mindazt a tudást, amire egy embernek szüksége lehet, a közvetlen család, illetve a közösség adta át a csemetéknek. Az évezredek során társadalomtól függő volt, hogy hol, mikor indult be a szervezett oktatás és még ha létezett is, sokan nem vehettek benne részt, anyagi, vallási, társadalmi okokból.

A Kisasszonyokban, Louisa May Alcott regényében, mely az amerikai polgárháború idején játszódik, az édesanya kiveszi az iskolából a lányokat, amikor megtudja, hogy a legkisebbet gúnyolják, bántják az osztálytársai, a nevelők pedig veréssel fegyelmeznek. Kijelenti, hogy a tudás csak szeretettel, az érdeklődés felkeltésével, következetességgel adható át, így ő maga veszi át a gyerekek oktatását, illetve az idősebbek tanítják a fiatalabbakat. A szomszéd fiúhoz azonban tanító úr jár, mert ők megengedhették magunak a magántanár luxusát.

A tanító kisasszonynak, tanító urak általában maguk is szegényebb sorból származtak (gondoljatok Jane Eyre-re) és a gazdag család gyermekei melletti szolgálat számukra felemelkedést, tisztességet jelentett. A családokkal együtt lakó tanítók története megannyi könyvnek, filmnek szolgált alapjául.

Az első kötelező jellegű oktatás Németországból indult a 17. század végén, ám Amerikában ez sokkal lassabban vált természetessé, hiszen a bevándorló angolok, franciák nagy része az otthoni iskolázást hozta magával, nem beszélve arról, hogy az amerikai őslakosok számára más mód sosem létezett, így az ő beiskolázásuk járt a legtöbb gonddal, akadállyal. Ezáltal Amerikában a poroszos minta sosem vetett igazán gyökeret. Talán ez is az oka annak a ténynek, gyakran téveszmének, hogy az amerikaiak, gyerekek és felnőttek egyaránt, butábbak, mint az európaiak. Ez már önmagában sem igaz, mivel az amerikaihoz hasonló problémákkal, ha egyáltalán ezek problémák, Angliában is találkozni. Itt személyesen tapasztaltam meg, tanítóként. Más európai országokkal nincs összehasonlítási alapom. Amikor azt említettem, téveszme, arra utaltam, hogy általánosságban azt mondjuk - manapság kifejezetten divatos azt állítani -, az amerikaiak buták, tudatlanok. Erről már többször is írtam, most nem szeretnék kitérni erre. Aki ebben a témában szeretne eszmét cserélni, kérem, ezekre a linkekre kattintson. (Fiatalok munkakönyvvel, Felnőttképzés, másképp) Itt csak annyit említenék meg, hogy óvakodjunk az általánosítástól és higgyük el, az amerikaiak nem buták, viszont egészen más a világszemléletük. Amerikában a megerősítésre, a kérdezésre, a kutatásra, az önálló tanulásra motiválnak a pedagógusok. Való igaz, hogy tárgyi tudásuk kevesebb, szűkebb a rálátásuk a világ bizonyos tájaira, beleértve Európát is, viszont nyitottak, érdeklődők és önállóak.

Nem olyan régen egyik kedves olvasóm, Hella, ezt írta:

Rendszeresen jelennek meg listák a legjobb 100-200 felsőoktatási intézményről. Ezekbe valamiért egy magyar sem fér, ellenben mondjuk az amerikai, angol, német, francia, olasz, sőt kínai egyetemekkel. Picit fura.

Nézegetttem magam is a listákat. Nem hiszem, hogy ezek a valódi tudásanyagot mérik a rangsorolásnál, mégis való igaz, hogy Közép-Európa oktatási intézményei nem jelennek meg a listákon, az angolszász oktatási rendszer intézményei viszont nagy számmal.

Mindezek ellenére, az amerikai szülők sem elégedettek az iskolarendszerrel, s nem csupán az oktatás minőségével, az átadott tudásanyag mennyiségével, jóval inkább a nevelési módszerekkel, az iskolai környezettel. Olyannyira, hogy a szülők tömegesen döntenek úgy, hogy visszatérnek az 'ősi' módszerhez, az otthon tanulás metódusához.

Eszter nemrég pedig ezt írta:

"Ezen a hippis helyen, ahol mi élünk, nem kötelező és nem is nagyon divatos iskolába járatni a gyerekeket. Ha megteheti az édesanya, otthon marad, és ő iskoláztatja a kicsi(ke)t. Úgy tudom, hogy főként bizonyos vallásoknál és a hippiknél népszerű ez. A közelünkben ismerek olyanokat, ahol több család összefog, és amelyik szülő, amiben jó, odahordják a többi kölköt is tanulni. Még vizsgázni se kell év végén, viszont a szülőknek komolyan dokumentálnia kell, hogy mit is csinálnak év közben. A helyi könyvtárban még folyóiratot is találtam nekik."

"Ezt a döntést a szülők természetesen csak olyan országokban hozhatják meg, ahol a törvények lehetővé teszik a tanköteles gyerekek otthoni tanítását. Ami az ENSZ emberi jogokról szóló deklarációját, valamint az emberi jogok európai konvencióját illeti, mindkettő hivatkozik ugyan az oktatáshoz való jogra, de azt egyik sem részletezi, hogy ezt a jogot milyen formában kell érvényesíteni. Az Amerikai Egyesült Államokban engedélyezik a gyermekek otthoni tanítását; a világ és Európa többi országának jelenlegi törvénykezési gyakorlata azonban igencsak eltérő módon viszonyul ehhez a kérdéshez.^"^*

- Ausztrália, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Svédország, Svájc, Új-Zéland, Ausztria és az Egyesült Királyság jogszabályai ezt már egyértelműen lehetővé teszik.

- Csak egyéni esetekben engedélyezi, egyébként jogszabályilag tiltja ezt a gyakorlatot Spanyolország, Hollandia, Görögország és Németország.

Az Egyesült Államokban 1999 óta tartják nyilván az otthoni iskolázás adatait és azt tapasztalják, hogy a mutatók egyenletes növekedést mutatnak. 2009-ben, a tanköteles korú gyerekek 2.9%-a volt otthon tanuló, ami 36%-kal magasabb, mint a 2006-os érték, s ez több mint másfél millió kisgyermeket jelent.

A szülők döntése mögött ezen indokok állnak az első három helyen. (Több választ is megjelölhettek a kérdezettek.)

• Aggasztó iskolai környezet (biztonság, droghasználat, lelki terror): 88%

• A nevelés nem ad megfelelő vallási és morális alapokat: 83%

• Nem megfelelő oktatási színvonal: 73% ^**

Megpróbálom az olvasottak és a személyes tapasztalatataim alapján összegyűjteni az érveket és az ellenérveket.

Az otthoni iskolázás mellett

- Az oktatás szabadsága. Természetesen megkötöttségekkel, melyekről később még említést teszek, de az otthoni oktatásban a szülő döntheti el, hogy melyik anyagrészt mikor veszi, hisz vannak gyerekek, akik sokkal érettebbek, fejlettebbek lelkileg, szellemileg, velük gyorsabban, nagyobb lépésekben is lehet haladni, míg másoknál a lassabb tempó a célravezető. Ez a szórás rengeteg gondot okoz egy nagy létszámú osztályban, mert mindig lesznek, akik lemaradnak, esetleg évismétlésre kényszerülnek. Az otthon tanulásnál van lehetőség a lassabb haladásra, mivel a vizsgákat csak bizonyos szakaszok után kell letenni.

- Szabadság. Azok a szülők, akik ebben a rendszerben élnek, úgy nyilatkoznak, hogy ha rákap az ember az ízére, remekül érzi magát benne. Lehet napközben a múzeumba menni, kiállításokra, semmi nem függ a továbbiakban az iskola időbeszotásától.

- Érzelmi szabadság. Nincs több rivalizálás, lelki terror (bullying), iskolai stressz. Nincs többé beilleszkedési zavar, küzdelem a többiek elfogadásáért. A gyerekek úgy öltöznek, viselkednek, ahogy azt természetük adja, és nem úgy, ahogy a közösség elvárja, irányítja. A valós világban élnek, ahol a külsőségek, trendek nem számítanak annyira, mint az iskolákban.

- Hitbéli szabadság. A szülőknek nem kell alkalmazkodniuk, a gyerekeknek pedig nem kell titkolózniuk, ha esetleg megélt, gyakorolt hitük miatt társaik kiközösítése várna rájuk.

- Szorosabb családi kötelékek. A legtöbb család szenved attól, hogy kevés időt tölthet a gyerekekkel. Az otthon tanulás ezt elősegíti. Az olyan tanulók esetében, ahol a szülők azért választották ezt a megoldást, mert gyermekük az iskolában súlyos magatartási zavarokkal küzdött, arról számolnak be, hogy a gondok az első pár hónapban megszűntek.

- Állandóság a nehéz időkben. Haláleset, munkahelyi válság, betegség, kisbaba születése. Ezekben az időkben a család összetartása a lehető legfontosabb. A gyermekek ilyen esetekben-még azok is, akik különben példamutató magatartásúak az iskolában-gondokkal küzdenek, sok lesz rájuk a panasz. Otthon tanuló gyerekeknél ezzel sincs gond. Van idő a történtek feldolgozására. Olyan családoknál különösen jó megoldás, ahol a munkahely miatt állandó a költözés, így a gyermekeknek nem kell újabb és újabb közösségbe kerülni és megszenvedni a befogadás időszakát, majd az újabb költözéssel újra elveszíteni a nehezen szerzett barátokat.

- Kipihentség=egészség. Rengeteg a kipihenetlen, álmos gyerek. Az emberek fele bagolytípus, aki a reggeli órákban még akkor se tud jól teljesíteni, ha éjszaka elegendő órát aludt. Ez nem szokás kérdése, hanem bioritmus függő. A gyerekek többségének korán kell kelni, hogy bejusson az iskolába, a 'nulladik' órák és a délutáni foglalkozások szintén megterhelőek, s akkor még ott vannak a különórák és a házifeladatok is.

- Kontroll. A szülők tudják, hogy mit tanul a gyerek, sőt vannak szabadon választható tárgyak is, ahol nem egy egész csoport döntése, hanem a gyerek saját akarata, érdeklődése szerint, közös döntéssel választhatja a család a témakört.

- A szülők megóvhatják gyermekeiket a negatív hatásoktól, amilyen a gyerekek egymás terrorizálása, a trágár beszéd, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, dohányzás, nem életkornak megfelelő filmek megbeszélése, stb. Mindemellett biztonságosabb is, mert nem kell igénybevenni az iskolabuszjáratot sem.

- Olcsóbb. Nem utolsó szempont, hogy egy egész év otthon kevesebbe kerül, mint egy hónap az iskolában.

Az otthoni iskolázás ellen

- Időigényes. Az otthoni tanulást nem úgy kell elképzelni, hogy az anya vagy az apa a konyhaasztalnál könyvből tanítja a gyerekeket, esetleg felolvasással, videózással. Ez rettenetesen unalmas lenne mindenkinek, s nem is szolgálná a célt. A családok rengeteg helyre, múzeumokba, természetvédelmi területekre, állatkertbe, könyvtárba viszik a tanulókat és ezt megszervezni, elmenni, a látottakat megbeszélni időigényes.

- Nem minden anyuka van otthon, mert nem minden család engedheti meg magának, hogy az egyik családtag ne dolgozzék, hanem munka mellett oldja meg az otthoni tanulást. (Tegnap a főoldalon találtam egy írást az új kormánytervezettel kapcsolatban, miszerint a nők negyven éves munkaviszony után, koruktól függetlenül nyugdíjba mehetnének. Lehet, hogy a magyar kormány megoldja számunkra a kérdést.) Azon családokban, ahol az egyik szülő ezért feladta a munkáját, úgy nyilatkoznak, hogy az időszakos pénzkiesés ellenére is megéri, hisz az iskola többe kerül, s ha esetleg több gyermek is van, akkor főleg. (Persze azt itt nem teszik hozzá, hogy Amerikában a gazdasági nehézségek ellenére is könnyebb visszakerülni a munkába, és negyven év fölött sem okoz gondot az elhelyezkedés. Tilos és bűntetendő a kor és a nem szerinti diszkrimináció. Vagyis a hazánkban megszokott, 'hány éves, hány gyermeke van, ők mennyi idősek, ki vigyáz rájuk, tervez-e gyermeket' kérdések fel sem merülhetnek egy munkainterjú során.)

- 24/7 Lehet, hogy nem szép ezt mondani, de az otthoni tanulás azt is jelenti, hogy nincs pihenő, gyerek nélkül töltött idő. A gyerekek szinte állandóan otthon vannak. Így ezt a megoldást csak az válassza, akit az állandó gyerekzsivaj nem zavar, untat, mert be kell vallani, vannak szülők, akik erre nem alkalmasak.

- Csapatjátékok hiánya. Az amerikai gyerek életében, legyenek azok fiúk vagy lányok a team sport, a csapatjátékok a felnőtté válás része. Ezek kimaradnak, mert nem minden iskola fogad szívesen kívülálló csapattagot. Az otthoni tanulás lemondásokkal jár. El kell dönteni, mi a fontosabb a család számára, mi jár több előnnyel, s ezt csakis felelősen, a gyermek bevonásával lehet.

- A társadalmi normán kívül. Az otthoni oktatás napjainkban még a társadalmi szokásoskon kívül áll. El kell fogadni, illetve tudni kell reagálni a furcsa kérdésekre, az esetleges pletykákra, mind a szülőknek, mind a gyerekeknek.

- Hatalmas felelősség. A szülőknek biztosra kell mennie, hisz egy átlagon felüli tehetséggel megáldott gyermek esetében nincs könnyű dolga még a legképzett pedagógusnak sem. S abban az esetben, ha a gyermek valamilyen fogyatékkal él, különösen nehéz a helyzet, s valószínű, hogy szakembert kell bevonni még az otthoni tanulásba is.

- Az előnyöknél említett családi válsághelyzetek (haláleset, munkahelyi válság, betegség, kisbaba születése) a hátrányoknál ugyanúgy szerepelnek, mivel ezek elvehetik a szülők kedvét, idejét a tanítástól.

- Az előnyöknél említett negatív közösségi hatások kimaradnak a gyerek életéből, de ugyanígy kimaradnak a pozitív interakciók is. A barátságok, a közösségi élet vidám pillanatai, az együttöltött órák emlékei, a csínytevések. A gyerek nem tanul meg kiállni önmagáért, társaiért, nem tanulja meg a közösségi élet szabályait.

A leggyakoribb ellenvetések az otthoni oktatással kapcsolatban és az erre adott szakértői válaszok.

Ez valami új dolog. Honnan tudjuk, hogy műkodik?
Az otthon tanulás nem újkeletű dolog. Éppen ellenkezőleg. A nagyszüleink, rengeteg híres ember, tudós, államférfi tanult otthon a szülőktől. A központi oktatás sokkal fiatalabb ötlet és valljuk be, nagyon sok a probléma vele.

Mi van akkor, ha a gyerekem akarja az iskolát?
És mi van akkor, ha a kokaint, a cigarettát akarja? A gyerekek a legtöbb esetben nem tudják, mit akarnak, mert nem elég érettek a saját döntéshozatalra és nem áll módjukban megismerni az összes pro és kontrát. A döntést közösen kell meghozni, de a szülő szava fontosabb kell hogy legyen, mert ha nem az, a későbbiekben, főleg az iskolában nagy gondok lehetnek.

A pedagógusok éveket tanulnak, pszichológiát, pedagógiát, oktatás-, neveléstant, míg a szülők nem szakmaértők.
Valóban nem, de szeretik a gyermekeiket, s ha ezt a döntést hozzák, vállalják a nehézségeket, az áldozatot, akkor bízzunk annyira bennük, hogy nem akarnak rosszat a gyermeküknek, a legjobbat fogják kihozni magukból. A nemtörődöm, lusta, érdektelen szülők nem választják ezt a megoldást, nekik jobb, ha a gyerek egész nap az iskolában ül.

Kapnak egyáltalán a szülők bármilyen segítséget?

"A szülők szervezett segítséget kapnak a munkájukhoz. Az Amerikai Egyesült Államokban működik egy olyan, ma már hálózattá terjeszkedett szolgáltatás is, amelyet még Charlotte Mason hozott létre több mint 100 évvel ezelőtt, s amely ma már kifejezetten az otthoni tanítást vállaló szülők módszertani segítését szolgálja. Ez a szervezet gondozza egyébként az 1890 óta folyamatosan megjelenő, kifejezetten a tanító anyák számára összeállított Parents Review című kiadvány rendszeresen megjelenő számait. Ugyanilyen szándékkal jelentetik meg a Home Education Magazine-t is. Sok helyen azt is látjuk, hogy az otthon tanító szülők egyfajta érdekképviseletet is létrehoztak; ezt vállalja magára például az Észak-Dakotában működtetett Home-School Legal Defense Association, egy másik amerikai államban a Georgia Home Education Association vagy éppen a wisconsin-i Parents’ Association.

De a legtöbb és legkövetkezetesebb szakmai és módszertani segítséget a szülők attól a John Holttól kapják, aki a nagy vihart kavart Iskolai kudarcok című, Magyarországra ugyan csak több évtizedes késéssel eljutott könyvének a megírása után teljesen elfordult az intézményes nevelés pedagógiájától, és további munkásságát – egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig – az otthoni tanítás, illetve az informális tanulás módszertani kérdéseinek szentelte. Művei ma is – húsz évvel halála után – változatlanul termékenyítőleg hatnak az otthoni, családi körben végzett oktatás iránt elkötelezettek gondolkodásmódjára, módszertani kultúrájára."^*

Felveszik majd a gyerekemet az egyetemre?

"Az Amerikai Egyesült Államok előírásai szerint a szülőnek tanévenként legalább 180 tanítási napot és napi 4 órányi közös foglalkozást kell biztosítania gyermeke számára. A tananyag megegyezik a nyilvános iskolákban tanítottakkal; tudásáról a gyereknek vizsgán kell számot adnia a 3., az 5., a 7., a 9., valamint a 11. tanévben. A szülőnek évente legalább két alkalommal fel kell keresnie a tananyagra vonatkozó információkért a körzete szerint kijelölt intézményt, ahol az otthoni oktatáshoz szükséges szakmai segítséget többnyire kézikönyvek, különféle kiadványok formájában kapja meg, de gyakran rész is kell vennie egy-egy fontosabb témával foglalkozó szakmai konferencián, módszertani szemináriumon is."^*

Ami pedig a felsőoktatást illeti, az egyetemek, főiskolák semmilyen nehézséget nem állítanak az otthon tanuló gyerekek elé, tárt karokkal várják őket.

Azok a szülők, akik nagyon szeretnék ezt a megoldást, de nincsen lehetőségük rá, azoknak örömére szolgál, hogy Amerikában egyre gyakoribb, hogy az ismerősök megbeszélik, ki mit tanít, így a gyerekek több tudásra tesznek szert, szakértő szülőktől és több időt tölthetnek kortársaik között.

Milyen szülők választják az otthon tanulás módszerét?

Már az előzőekből kiderül, hogy minden társadalmi osztálból vannak otthon tanuló gyerekek, de ez az összefoglaló nagyon jó képet ad arról, milyen családok vállalkoznak erre a nehéz feladatra.

"Az egyik kutatás szerzője két kategória szerint különítette el az otthoni tanítás híveit: az egyik szülői kategóriában elsősorban az ideológiai, a másikban pedig a pedagógiai szempontok érvényesülését emelte ki. Az ideológiai kategóriába sorolta a nagyon vallásos, illetve az úgynevezett New Age-szemléletű szülőket. Ez utóbbiak közé a szélsőségesen modern gondolkodású szülők számítanak. A pedagógiai szemléletű családok elsősorban az iskola szociális és kapcsolati lehetőségeivel, az általa kialakított pedagógiai környezettel elégedetlenek, mondván, hogy az ilyesfajta intézményi struktúrák eleve alkalmatlanok a gyereket fenyegető számtalan negatív hatás kivédésre. S az esetek hozzávetőleg egy százalékában a családok az iskolába járás elutasítását gyermekük iskolafóbiájának tudomásulvételével vagy saját korábbi rossz tapasztalataikkal is indokolják.

De vajon kik azok a szülők, akik manapság önszántukból vállalkoznak erre a nem könnyű feladatra? Ez a kérdés az amerikai kutatókat is foglalkoztatta. M. Mayberry megpróbálta tipizálni az átlagos otthon tanító amerikai családokat. Arra a megállapításra jutott, hogy a tipikus otthon tanító család leginkább fehér (adatai szerint elenyésző az otthoni tanításra vállalkozó színes bőrű családok száma), keresztény és gyakorolja a vallását. A családok többsége felsőfokon képzett tagokból áll, vidéki környezetben vagy kisvárosokban lakik, az apa munkában áll, a jövedelme elegendő ahhoz, hogy a család nélkülözni tudja a feleség keresetét."^*

Aki még többet szeretne olvasni az otthoni oktatással kapcsolatban, gyakorlati kérdésekre választ kapni, ez az oldal sok segítséget nyújt.

És Ti mit gondoltok? Vállalkoznátok az otthon tanulásra? Szerintetek célravezető?

Forrás: ^* Új pedagógia Szemle, ** Usa Today

Amerikanizmusok 18. - Mellékes és mégsem mellékes

2010-09-16T06:37:00.000-07:00

Mi az a jég-szerű cucc az amerikai férfi mosdókban? Láttam a Tökös Csaj című filmben, de senki nem tudja mi az. Légyszi magyarázd el nekem.

A leggyorsabb, legegyszerűbb válasz: a jég-szerű cucc jég. A legtöbb amerikai (gondolom a többi nyugat-európai helyen is) étterem, bár, egyéb nagyobb tömegeket fogadó intézmény férfi mosdójában ezt a megoldást használják higiéniai okokból. Nívósabb helyeken úgynevezett urinal cakes-eket helyeznek el a mosdóban az illatok semlegesítésére, erre azonban a fent említett helyeken nem mindig van pénz és kapacitás, így a könnyebb megoldáshoz folyamodnak, s ráadásul a jég még több mindenre is megoldást nyújt.

A urinal cake, hivatalos nevén a urinal deodorizer block jégkoronghoz hasonló wc illatosító, melyet a pisoárba helyeznek. Ezt meghatározott időközönként ki kell cserélni, akár a többi toalett fertőtlenítő-szagtalanítót, ami nem kifejezetten gusztusos tevékenység, sokan pedig kifejezetten undorodnak attól az illattól, melyet ezek a mesterséges illatosítók árasztanak néhány találat után, ezért a legtöbb mosdóban ehelyett jeget használnak, még a puccosabb helyeken is.

A jég használata több szempontból is hasznos és higiénikus. Az olvadó jég állandó lefolyást biztosít, így a rendszerben sosem pang az 'anyag'. A jég lehűti a közvetlen környezete levegőjét, a fizika szabályai szerint a hűvös levegő leszáll, így az illatok kevésbé terjengenek a mosdóban. Ugyanez a hideg levegő elijeszti a szemtelenebb, mosdóban csellengő legyeket is. A jeget nem kell cserélni, így sokkal praktikusabb és olcsóbb, csak rá kell lapátolni egy adaggal, ha már fogyóban van. Be kell látnunk, hellyel-közzel a férfiak illemhelyen való viselkedése hagy kivetnivalót. Ez a megoldás erre is jó. Azokon a helyeken főleg, ahol nincs automatikus öblítés, nem is beszélve arról, hogy áramszünet esetén az egyáltalán nem működik, míg a jég kitart egy jó darabig.

Pszichológiai megfigyelés az a mókás tény, hogy a férfiak szeretnek rajzolgatni a pisivel a hóba, jégbe. Vagyis a jéggel feltöltött kagylóba szívesebben beletalálnak, ahogy egy férfiember megfogalmazta, 'jópofa, ahogy elszíneződik a jég és olvadozik a pisimtől', vagyis ismét a higiénia. Kevesebb lesz a mellétalálat, nem is beszélve arról, hogy sok esetben, főleg bárokban, discokban, nemcsak pisi kerül a pisoárokba. A jég ilyenkor talán még nagyobb szolgálatot tesz, mint általában. A hideg azt is megakadályozza, hogy az egészen elvadult egyedek a nagydolgukat végezzék azon a helyen, ahol csakis a kicsit illik.

Most pedig jöjjön a további illemhely illemtan.

Az angol nyelvnek meglepően sok kifejezése van a mellékhelyiségre. Ebben a bejegyzésben csak az amerikai angol kifejezések találhatóak. Ha valaki ismer, hallott másikat, kérem írja meg, milyen helyzetben, hogyan illik használni, hadd legyen teljesebb a lista.

Jöjjenek a beígért kifejezések.

A hivatalos elnevezés toilet, ám a hétköznapi társalgásban ritkán használják, néhány helyen, helyzetben, egyes államokban akár illetlennek is hangozhat.

W.C. - A Water Closet rövidítése és annak ellenére, hogy angol eredetű szó, hazájában és Amerikában használják a legkevésbé. Amerikában az európai bevándorlók nevezik így a mellékhelyiséget, franciák, norvégok, németek, dánok, magyarok, ám hamar áttérnek az itteni variációkra, mivel annyira nem honos ez a rövidítés.

potty - Kisgyerekek használják illetve szüleik, a bili megfelelője, kedves, játékos elnevezés, mely a pot szóból ered, amely szintén a mellékhelyiség szó kifejezése.

throne - trón, ahogy a magyar nyelvben is használjuk

A bathroom/washroom illedelmes kifejezések, használatuk abból ered, hogy Amerikában a legtöbb helyen a wc mellett kézmosási, felfrissülési lehetőség is van.

crapper - Thomas Crapper angol vízvezetékszerelő és feltaláló neve után, mondja a városi legenda, de ez ennél sokkal egyszerűbb. A szó eredetije, mondjuk úgy, egyidős az emberiséggel. Thomas Crapper véletlenül valóban vízvezetékszerelő volt, több újítást is bevezetett, ám a vízöblítéses wc feltalálása nem az ő nevéhez fűződik.

shitter, pisser - Nem éppen illedelmes verziók ezek sem, eredetük a crapper-hez hasonlóan a szótőből származik.

john - baráti társaságban is használható kifejezés, az 1920-as évek óta van jelen az amerikai angolban. Sir John Harrington nevéből. Ő volt az, aki az első vízöblítéses wc-t kifejlesztette.

outhouse - idősebb generáció szóhasználata, még abból az időből, amikor ki kellett menni, amikor ki kellett menni.

restroom - a legilledelmesebb kifejezés, hisz szinte nem is arról beszélünk, amiért valóban kimegyünk. Formális társaságban, bárhol használhatjuk annak veszélye nélkül, hogy megbántunk valakit. S ha még ennél is illedelmesebbek és nőiesebbek akarunk lenni, akkor hölgyek esetében a powder room/lady's room kifejezéseket is használhatjuk, melyek a Viktoriánus korból maradtak ránk és kerültek az amerikai angolba.

A can szó az 1950-es években került a szlengbe a mellékhelyiség kifejezésére.

latrine - a hadseregtől átvett kifejezés, melyet főleg a szárazföldi seregben illetve a légierőnél használnak, ennek a tengerészetnél használatos változata a head.

lavatory - a legtöbbször iskolában a gyerek kéretőznek ki ezzel a kifejezéssel

privy - régies kifejezés, még a skót bevándorlók hozták magukkal Amerikába, a private/privát/zártkörű szó rövidítése

the oval office - az elnök irodájából ered a kifejezés

Sose feledjük, Amerika hatalmas, amelyik kifejezés délen elfogadott, északon, lehet nem ismerik, vagy esetleg illetlen és fordítva is igaz. Összefoglalásképp, ha biztosra akarunk menni, használjuk ezen három kifejezés egyikét-restroom, bathroom, washroom-, ezekkel egyetlen társaságot sem sértünk meg, nem okozunk megrökönyödést. Általánosságban mondható, ha otthon, barátoknál, magánterületen vagyunk, akkor a bathroom, ha közintézményben, akkor a restroom kifejezés használatos.

Urban Legends 2. - Denver Airport

2010-09-16T06:35:00.000-07:00

Előszó: A kommenteket olvasva, úgy döntöttem, hogy beszúrom ezt a néhány gondolatot. A forráscikket, melyeket megneveztem a bejegyzés végén az 1995-ös átadáskor írták, az akkori állapotokra épült gondolatok, találgatások, feltételezések. Mint azt a cikk is jelzi, több változás történt a repülőtéren azóta. Ezeknek utána lehet járni. Itt én csak azt említeném meg, hogy ma már az alapkövön Braile-írásos tábla szerepel az eredeti helyett, valamint további milliárdokba kerülő földmunkákat végeztek a reptér körül, a festmények közül kettőt pedig átfestettek.

Aki valaha járt a Denver Airport-on és arról faggatják, milyennek látta, nem az lesz az első, hogy azt mondja, Amerika egyik legforgalmasabb reptere, hanem az, hogy furcsa hely, szinte hátborzongató.

Mitől hátborzongató? A falakon látható festmények teszik azzá, a szobrok vagy a róla keringő pletykák? Is. Már az építéskor az a hír járta, hogy rengeteg munkást foglalkoztatnak és periodikusan elbocsátják őket. Ebből arra a következtetésre jutott a környék, hogy az építkezés vezetősége nem akarja, hogy a munkások, illetéktelen szemek belelássanak a munkálatokba. Jobb, ha mindenki csak egy-egy szeletét látja a tervnek, így a részletek nem állnak össze egésszé. Természtesen az elbocsátott alkalmazottak beszéltek és hamar híre ment, hogy a felszínen zajló építkezés csak apró mozaikdarab a nagy egészben. Az igazi munkálatok hat emelet mélyen zajlanak.

Nézzünk körül egy kicsit a reptéren. A Nagy Teremben, igen Great Hall, ahogy a szabadkőművesek nevezik a központi helyiséget, megtaláljuk az alapkövet, melyen szintén a szabadkőművesek jelképe, a szögmérő-körző páros látható, s a felirat, New World Airport Commission. Aztán ott vannak a falakon a freskók. A téma szakértői szerint ezek a képek mind a Világvége eseményt és az utána következő időszakot ábrázolják.

Miután megnézzük a képeket és körbejárjuk a reptér építésének körülményeit, többé-kevésbé igazat adunk azoknak az elméleteknek, melyek szerint a reptér alatt található építményrendszer Noé bárkájaként szolgál majd azoknak, akik képesek megfizetni vagy elég befolyással rendelkeznek, hogy helyet kaphassanak a bárkán. Véletlen lenne, hogy II. Erzsébet angol királynőnek Denverben van háza?

Az Airport 1995-ben épült, annak ellenére, hogy Denvernek volt már jól működő reptere, ráadásul az új kevesebb felszállópályát biztosít, viszont jóval nagyobb területen épült. Az építtetők azt a magyarázatot adták, hogy az extra hely a további bővítések miatt kellhet. A munkálatok a tervezett 1.7 milliárd helyett 4.8 milliárdba kerültek. A hatalmas deficitre senki nem adott magyarázatot. Annak ellenére, hogy az építés sokkal tovább tartott, mint azt tervezték, illetve a fentemlített túlköltekezés is bekövetkezett, a replülőtér az egyik legkényelmetlenebb, legtöbb gondot okozó reptere lett az Egyesült Államoknak. Egy furcsaság a sok közül. Az új reptér a környék legszelesebb területén épült, sok leállást okozva, míg a régit, a szokott módon, széltől óvott helyre építették.

További érdekes tények:

A terület, melyre a reptér épült, tökéletesen alkalmas volt az építkezésre. Sima, mindenféle földrajzi kiemelkedés nélkül, mire az építtetők 110 millió köbméter föld mozgatásával bizonyos területeket megemeltek, míg másokat alacsonyabbra ástak.

A reptér 5300 mérföldes optikai kommunikációs rendszerrel rendelkezik, valamint 11365 mérföldes rézkábeles rendszerrel is.

A hajtóanyag kutak percenként 1000 gallon kerozint tudnak pumpálni, míg a tartályok (6 található a reptér területén) több mint 2.73 millió gallon (1 US gallon = 3.78541178 liter) hajtóanyagot tárolnak. Hogy úgy mondjuk, ennyire egyetlen reptérnek sincs szüksége normális körülmények között.

A központi épület folyosóinak burkolására gránitot hozattak a világ minden tájáról, ami elég pazarló ötlet, az amúgyis sokszorosan átlépett költségvetés tükrében.

A reptér tetőzete teflon bevonatú, vagyis visszatükrözi a napfény 90%-át, ebből következően nem vezeti a hőt, vagyis sem radarral, sem hőérzékelő műszerekkel nem látható sem az épület, sem a benne zajló történések.

S akkor nézzünk körül egy kicsit figyelmesebben.

A már említett Great Hallban található alapkő nemcsak a szabadkőműves jelképet hordozza, de a kő alá időkapszulát is beépítettek. A kőlapból egy rozsdamentes acélkar emelkedik ki 45°-os szögben, a végén egy fura irányítópultra hasonlító szerkezettel.

Az a hír járja, hogy az épület alatt, több emelet mélységben, hatalmas épületegyüttes van. A reptér a 'semmi' közepén található és sokan tudni vélik, a CIA több milliót fizetett a városnak a területért és az építési engedélyért. A denveri lakosok a mai napig nem értik, miért kellett 8 sávos utat építeni a reptér felé, amikor nincs is különösebben nagy forgalom.

A repülőtér felé közelítve látni lehet a földalatti épületek szellőzőberendezéseit. De milyen épületek, amikor a reptér vezetősége állítja, hogy nincs a repülőtér alatt semmi?

S akkor még nem beszéltünk a falakat díszítő festmények morbid voltáról. Az első freskó a The Children of the World Dream of Peace/A világ gyermekei a békéről álmodnak címet viseli. A képen két halott nő és egy kislány fekszik koporsóban, körülöttük halott és haldokló állatok. A háttérben hatalmas tűz emészt el mindent. A koporsóban fekvő kislány zsidókeresztet visel a ruháján, a kezében Biblia. A másik két koporsóban egy bennszülött és egy néger asszony fekszik. Miért ez a három emberfaj?- kérdik a konspirációs elméletek. A kép közepén a Maja kislány a 2012-es világvégéről mesélő táblát tartja.

A második festményen egy gázálarcot viselő, hatalmas katona ('Darth Vader alak' még előkerül a konspirációs témák között) alak a béke galambját mészárolja le. Körülötte haldokló asszonyok szorongatják halott csecsemőiket. A halott gyermekekből is mérgesgáz száll fel.

A harmadik hátborzongató freskón a világ gyermekei a halott katona fölött állnak, akinek fegyverén a béke galamja ül. A gyerekeknél a világ zászlaiba burkolt fegyverek. Az elemzők szerint ez a Georgia Köveken is említett Egy Nemzetet szimbolizálja.

A negyedik festményen az Új Világot látjuk, tán az Új Világrendet? A kép közepén egy Jézusra hasonlító központi alak, körülötte béke, élet. A képen azonban több zavaró, felkavaró apróság is található. Akik több részletre kíváncsiak, itt olvashatnak ezekről a részletesebben.

A festmények egyes mozzanatait azóta újrafestették, de a különböző szimbólumok továbbra is jelzik, ezek a képek több mondandót hordoznak, mint azt első ránézetre hihetnénk.

És a repülőtér további titkokat hordoz. Vajon miért szvasztika formára épültek a kifutópályák?

Mit keresnek a vízköpők a bőröndökben?

És a kék démonló a reptér előtt, a világító, vörösben forgó szemekkkel? Vajon a Jelenések könyvének ördögi fakó lova lenne?

"When the Lamb opened the fourth seal, I heard the voice of the fourth living creature say, “Come!” I looked, and there before me was a pale horse!"/ "Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam, hogy a negyedik élőlény szólt: Jöjj! Erre fakó lovat láttam."

A szobrot alkotó művész, Luis Jimenez tragikus halála-a szobrászt agyonnyomta a ló, amikor a felállítás során megmagyarázhatatlan okokból elszakadtak a tartókötelek -, még hátborzongatóbbá teszi a reptéren amúgyis uralkodó morbid hangulatot.

A furcsaságok sorát zárja egy másik megmagyarázhatatlan esemény. 2007. február 16-án, rövid időn belül, három és fél óra leforgása alatt, 14 repülőgép, összesen 26 ablaka repedt meg. A Közlekedésbiztonsági Bizottság nyomozást indított, de nem találtak magyarázatot az esetre. Arra gondoltak, talán az erős szélben szálló nagyszemű homok zúzta szét az ablakokat. Független vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ez nem lehetséges, jóval inkább azok a nagyon magas, illetve nagyon alacsony frekvenciájú hangok okozták a furcsa balesetet, melyeket többször is bemértek, s melyek a reptérről erednek. Forrásukat a földfelszín alatt találták meg, ahová senki sem mehet le. Valószínű ugyanezek a rezgések felelősek a reptér dolgozóinak gyakori rosszulléteiért, heves fejfájásaiért.

Végül pedig egy földrajzi furcsaság. A Google Earth-en látható, hogy egy folyó halad a reptér felé, eltűnik az épület alatt, majd a másik oldalon újra folytatódik. Bizonyára más útja is lett volna a semmi közepén, hogy az épületegyüttes és a folyó ne zavarják egymást. Hacsak nem a földalatti építményrendszer saját víztározóval rendelkezik. ("You should take a look at the DIA on Google earth. It's very easy to find many underground entrances. On the different sections of land that surround airport you can see what looks like a ventilation shaft on each one. There is also a river that comes from the west and goes directly to the airport then disappears underground. You can also find places where the water comes out. The DIA has an entire aquifer!! Why does an airport need an aquifer?? On top of that, it can run completely off the grid with it's 9,200 solar panel energy system. - Ha Ti látjátok, szóljatok. *Tinkmara)

A repülőtér bizonyos területeit, az épületen belül is szögesdrót veszi körül, ahol a szögek nem kívülről, hanem belülről találhatóak, mely arra enged következtetni, hogy nem beengedni, hanem kimenni nem engednek. De miért? És kiket?

Egyetlen kérdésre sincs válasz, mint ahogy arra sem, ki áll valójában a reptér építése mögött.

Forrás: Denver Airport Murals, Denver Airport Conspiracy

Pet Memorial Day és a Hartsdale Canine Cemetery

2010-09-16T06:34:00.000-07:00

“Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik.” (Mahatma Gandhi)

Egyik oldalon sokan bizton állítják, Amerika a 'bolond népek, bolond országa', ahol bármi lehetséges, és ha lehetséges, akkor meg is történik. Mondhatjuk, hogy az amerikaiak mindent nagyban gondolnak, hajlamosak a túlzásra, legyen az étkezés, viselkedés, költekezés. Egy biztos, vannak olyan esetek, amikor magam részéről inkább a túlzást támogatom és tartom jobbnak, mint a nemtörődöm gondatlanságot, az érdektelenséget. Ezek közé tartozik az állatvédelem is.

Amerikában az állattartásnak, az állatvédelemnek, az állatok ellen elkövetett bűncselekedetek elbírálásának kultúrája, kemény szabályai, törvényei vannak. Az állatmentőket, az állatrendőrséget tisztelet övezi és mivel vannak jogaik és élhetnek is ezekkel az állatkínzók ellen, ezáltal tekintélyük is van. Az állatvédők magyarországi helyzetéről, lehetőségeikről, az állam, a polgárok hozzáállásáról átfogó és elszomorító képet ad Nyafkamacska blogja. Ajánlom mindenkinek szeretettel.

Mindeközben Amerikában (Kanadában júniusban) Pet Memorial Day (házi kedvencek emléknapja) keretében, tegnap emlékeztek meg az állatbarátok a család volt kedvenceiről. Mondhatjuk, ez felesleges, túlzás. Lehet, de akinek csak egyszer is volt állata, az tudja, hogy mennyire az ember szívéhez nőnek ezek a kis jószágok.

Ezen a napon az állatbarátok ellátogatnak az állattemetőbe, ahol eltöltenek pár percet a kis síroknál és emlékeznek a két-négy-esetleg lábatlan barátokra. Az állatmenhelyek rövid műsorral, beszédekkel készülnek. Ilyenkor külön megemlékeznek a szolgálatban elpusztult jószágokra, rendőr-, tűzoltó-, speciális mentőkutyákra, illetve azokra a kutyákra, akik egész életükben a testi fogyatékossággal élő embereket szolgálták.

A mi környékünkön Wantagh városában van nagyobb állattemető. Először nekem is furcsa volt, hogy pont ugyanolyan sírok, emlékművek állnak, mint az 'embertemetőkben'. Túlzásnak tartottam a márványsírokat, az angyal és Jézus szobrokat, ám amikor elgondolkodtam azon, vajon mekkora szeretet övezte ezeket az állatokat, megértettem, hogy sokak számára ők gyerekek, gyerekpótlók, sokszor az egyetlenek, akihez beszélni lehet. Bizonyára vannak ezek között a gazdik között is nagyzolók, megalomániásak, bizonyára sokan bolondnak is tartják őket, amikor több ezer dollárt költenek egy állat sírjára, én mégis a mögöttes tartalomra, az indíttatásra gondolok.

Mielőtt azt hinnénk, ez újkeletű hagyomány, máris elmesélem, hogy az első állattemető az 1800-as évek végén épült, itt New York államban. Dr. Samuel Johnson-nak Manhattan-ben volt állatorvosi rendelője, a háza azonban Hartsdale környékén állt. Dr Johnson volt New York állam első hivatalos állatorvosa és az állatvédő szolgálat (American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (ASPCA) megalapítója. Annak ellenére, hogy úttörő tevékenységet folytatott az állatok jogainak elfogadtatásáért, a társadalom egy ennél jóval kevésbé fontos esemény miatt emlékezik a nevére. Az első állattemető felépítése fűződik a nevéhez.

1896 tavaszán a doktor elkeseredett telefont kapott egyik páciensének gazdájától, aki szomorúan közölte, hogy szeretett jószága elpusztult. Az asszony könnyek között mondta el a doktornak, hogy szeretné a kutyát rendes körülmények között eltemetni, mivel Manhattan-ben lakik, ez sehol sem lehetséges és még ha titkon a város határában el is temetné, hamarosan házak, betonrengeteg álllna a sír felett. Az együttérző orvos egy darabig gondolkodott, majd felajánlotta, ha az asszonynak van kedve kiutazni Hartsdale-be, akkor ő szívesen megengedi, hogy eltesmesse a kutyát az almáskertjében.

A gazda hálásan elfogadta a felajánlást és megtette a szomorú utat a doktor házáig. Az asszony neve és az első sír helye a feledés homályába merült, ám a történet, -köszönhetően egy újságíró ismerősnek, akinek Dr Johnson egy vacsora során mellékesen elmesélte a történetet-, hamarosan megjelent a New yorki lapokban.

Egy hét se telt el és a doktor egyik kérést teljesítette a másik után. Olyan volt, mesélte később, mintha az emberek mindig vágytak volna az állattemetőkre és most hirtelen valaki megvalósította a legtitkosabb vágyuk. Dr Johnson hamarosan elkerített egy három holdas részt a kertjéből és a terület egyre inkább temetőre kezdett hasonlítani. Megjelentek az első emléktáblák, síremlékek, virágok, szobrocskák. 1905-ben már a New York Times is megírta az első állattemető történetét.

1914. május 14-én a doktor hivatalossá tette a Hartsdale Állatttemetőt (Hartsdale Canine Cemetery). Most már megnyugodhattak a gazdik, senki nem vehette el a területet, mivel hivatalosan is rákerült a vállakozások listájára. Dr Johnson felvett egy irodai alkalmazottat, valamint egy sírásót is. Az állattemető a The Peaceable Kingdom/Békés királyság nevet kapta és az évek során nemcsak hétköznapi gazdik, de hírességek is ide temetteték kis kedvenceiket. Több mint 70000 jószág, kutyák, macskák, madarak és egy kisoroszlán pihennek örök nyugalomban ebben a szép kertben, ahol ma már krematórium is működik.

Az alapeszme az, hogy ezek az állatok különlegesek, a gazdák számára egyediek, a család tagjai és több famíilia generációkon át ide temetteti a házi kedvenceket.

A képek a Wantagh állattemetőben készültek tegnap délután.

Híres amerikai bűnesetek 2. - Kitty Genovese és a 911

2010-09-16T06:33:00.000-07:00

Az amerikaiak kollektív emlékezetében Kitty Genovese neve 45 év után is összefonódik a nagyvárosi élet durvaságával, a nagyvárosi ember sötét oldalával, mások iránti érdektelenségével.

A 28 éves Catherine Genovese halála az egész országot megrázta és ez egy olyan hatalmas országban, mint Amerika, azt jelenti, hogy halálának körülményeiből az egész nemzet levonta a tanulságot.

Catherine Genovese, aki Kitty-ként vonult a történelembe, egyszerű lány volt, hétköznapi emberek gyermeke.

A brooklyn-i olasz-amerikai család feje, Vincent, kabátokat és kötényeket készített megrendelésre, s mikor az üzlet annyira beindult, hogy megengedhették maguknak, Connecticut-ba költöztek. A legidősebb lányuk, Catherine azonban úgy döntött, hogy New Yorkban marad. Kitty-t a barátok reneszánsz-lánynak becézték, mert roppant értelmes és művelt volt, szinte mindenről lehetett vele beszélgetni. Otthonos volt a politikában, a történelemben, az irodalomban, szerette a latin zenét, a vidámságot, a táncot. Nemcsak értelmes volt, de attraktív, vonzó fiatal nő is.

1963-ban Kitty Queens-ben, a Kew Gardens állomáshoz közel, lakást bérelt egy csendes, kertvárosias helyen. Az apartmant a barátnőjével, Mary Ann Zielonko-val közösen bérelték. Hamarosan remek állást is szerzett. Egy közeli bár menedzsere lett, ahová minden reggel kis piros Fiat-jával érkezett. Gyakran dolgozott késő éjjelig, sokszor csak hajnalban ért haza. Egyedül közlekedni a sötét Queens-ben nyugtalanította ugyan, de Kitty igazi New yorki lány volt, aki rugalmassággal, eltökéltséggel jutott túl az esetleges problémákon.

Szüleit minden hétvégén meglátogatta, akik belátták, a vidéki élet nem a lányuknak való, aki 'tele volt élettel, tervekkel. Olaszországba akart utazni, olasz éttermet nyitni. New York volt az életeleme és mi hiába hiányoltuk, tudtuk, ott a helye.'

1964. március 13-a volt Kitty életének utolsó napja. Éppen hazafelé tartott a késői műszakból. A Long island-i vasút Kew Gardens állomásánál parkolta le az autóját hajnali 3.15-kor, amikor egy férfit látott közeledni. Biztos volt benne, hogy felé indul és nem az autója felé. Mivel a ház, ahol lakott a közelben volt, futásnak eredt, ám a férfi gyorsabb volt. Elkapta a lányt és a nála levő késsel többször hátbaszúrta. Kitty kiabálni kezdett, mire több ablakban is felgyulladt a fény. Egy férfi kikiabált az ablakon, eressze el a lányt, mire a támadó elszaladt.

Kitty nagy nehezen lábra vergődött, megpróbálta kinyitni a kaput és bejutni a házba. Tudta, hogy nincs sok ideje, mielőtt elvesztené az eszméletét, érezte, hogy több sebből vérzik. Ám a gyilkos, mivel látta, hogy elcsöndesedett a környék, visszatért és újra megtámadta a gyengülő lányt. Kitty kiabált, amennyire csak bírt, s néhány ablakban újra megjelentek az álmos lakók, mire a férfi elfutott és az állomásnál parkoló fehér Chevy-jébe ugrott. Úgy tűnt, elhajtott, legalábbis több szemtanu ezt állította.

Marjorie és Samuel Koshkin az ablakoból látták az egész esetet. Mr Koshkin hívni akarta a rendőrséget, de a felesége megnyugtatta, már bizos legalább 30-an hívták, így nem foglalkoztak tovább a dologgal, különösen, hogy az utca is elcsöndesedett. A férfi azonban visszatért, s látta, hogy Kitty a hátsó bejárat felé vette az irányt, valamilyen oknál fogva. Utánament, szexuálisan zaklatta, végül több késszúrással végzett vele. A lánynál levő 49 dollárt magához vette.

Ez a borzalmas eseménysor 32 percig tartott. Hajnali 3.50 perckor Karl Ross, aki Catherine-nel egy házban lakott a második emeleten, úgy döntött, felhívja a rendőrséget. Előtte biztos, ami biztos, felhívta a Long island-i ismerősét és kikérte a véleményét, mit is tegyen. Miután megvitatták a dolgot, Karl megejtette a telefont. A rendőrség 3 percen belül megérkezett és holttá nyilvánította a 28 éves Catherine Genovese-t, akit 17-szer szúrt meg a támadója. A nyomozók röpke fél óra alatt 38 szemtanut találtak.

Queens átlagos környéke New Yorknak, átlagos családokkal. Népességét tekintve, ha önálló város lenne, már 1964-ben Amerika ötödik legnagyobb városa lehetett volna, annak ellenére, hogy inkább 'falusias' hangulatot áraszt, mint nagyvárosiast. Nagyrészt fehér munkások lakta, s az Austin Street, ahol Kitty élt, a környék központjának számított.

'Azt hittük, szeretők veszekednek vagy fiatalok bolondoznak.'-mondta az egyik tanu. 'Be kell, hogy valljam, én egyedül élek és félek. Nem mentem ki.'-vallotta a másik. 'Én nem akarom, hogy a férjem rendőrségi ügybe kavarodjon.'-jelentette ki a harmadik szemnatu felesége. Rengeteg kifogás, szánalmasabbnál szánalmasabb, köztük a legnagyobb közfelháborodást keltő 'fáradt, álmos voltam, hogy felkeljek' is elhangzott, de a tény tény maradt, egy halott lány, 38 szemtanu és 1 telefonhívás.

A rendőrség értetlenül állt az eseményekel szemben, bár tudvalevő, hogy az emberek általánosságban, ki tudja miért, nem szeretnek bejelentéseket tenni. Egy asszony így nyilatkozott. 'Isten látja lelkem, próbáltam telefonálni, de annyira izgultam, hogy reszkettem és a hangom is elment. Így letettem a kagylót. Bíztam benne, hogy mások telefonálnak.'

Abban az évben több száz gyilkosság történt New York Cityben, így két hétig nem nagyon foglalkoztak az üggyel. Amikor azonban a The Times újságírójának, Martin Gansberg-nek felkavaró írása március 27-én megjelent, Kitty ügye az egész országban nyilvánosságra került.

Hat nappal a brutális gyilkosság után, a tejesember személyleírása alapján, elfogták a tettest, melyhez egy általa elkövetett betörés adta az alkalmat. A 29 éves, nős, kétgyermekes apa, Winston Moseley, szintén queens-i lakos, még hirtelenjében két gyilkosságot bevallott, meg számtalan betörést, rablást.

Áprilisban már az egész nemzet döbbenten elmélkedett a borzalmas tragédián, embertársaik érzéketlenségén, azon a tényen, hogy ha csak egy a 38-ból időben felvette volna a kagylót, a lány élne. Mi vezet amúgy humánus, jólelkű, civilizált embereket arra, hogy tudván, embertársuk segítségre szorul, élete veszélyben forog, ne nyújtsanak segítő kezet?

Néhány elvont pszichológus szerint az események annyira valószinűtlenül valósak voltak, hogy a szemtanuk agya nem fogta fel igazán, mi is történik, és hogy az valójában megtörténik. Mások ugyanezért az 'érzéki csalódásért' a televíziót, a filmeket, a napi híreket tették felelőssé, mondván az ilyen borzalmak annyira a ma emberének életéhez tartoznak, hogy már nem is reagálunk rá. Az ingerküszöb túl magasra került. 'Az emberek apátiája a bűnözéssel szemben önmagában egyfajta agresszivizmus-mondta az egyik sajtókonferencián Dr. Karl Menninger, pszichológus szaktekintély.-Az emberek nem akarnak részesei lenni, inkább becsukják a szemüket.'

Valóban a városi emberek apatikusabbak, nemtörődömebbek, közönyösebbek, érzéketlenebbek, mint a vidéki emberek? Vagy ez a társadalomra, mint egészre jellemző, csupán jobban előtérbe kerül a nagyvárosokban, ahol több a bűneset? Ezek és hasonló kérdések definiálták a hamarosan köztudatba került 'Kitty Genovese Szindrómát'.

A 'Bystander Effect' (szemlélő effektus) szintén felmerült a lelki tényezők kutatása során. Tény, hogy minél több ember részese egy bizonyos eseménynek, annál valószínűbb, hogy végül senki nem vállal személyes felelősséget az eseményekkel kapcsolatban. A 'Diffusion of Responsibility' elmélet (a fefelősség megoszlás) pszichológiai hatása szintén közrejátszott Kitty halálában. Bizonyított tény, hogy az ember felelősségérzete csökken, amennyiben többen vesznek részt egy adott feladat elvégzésében.

Kitty esetében, a lánynak nagyobb esélye lett volna az életbenmaradásra, ha csupán egy személy lett volna tanuja az ellene elkövetett támadásnak. Kitty Genovese hamarosan a modern társadalom, a városiasodás rémének szimbóluma lett. Vita alakult ki a New yorkiak és a vidékiek között. A vidéken élők kőszívű, érzéketlen embereknek titulálták a városiakat, jobban, mint valaha. A nagyváros lakói persze ezzel nem értettek egyet, s állították, ha a vádaskodó vidéki lett volna a helyükben, ugyanígy elmulasztotta volna emberi kötelességét.

Winston Moseley tárgyalása a férfi vallomásával kezdődött június 13-án. Moseley minden kérdésre tisztán, választékosan felelt.

'...aznap azzal a szándékkal jöttem el otthonról, hogy megöljek egy nőt. Vettem a vadászkést, melyet egy előző betörés során loptam... egy férfi rámkiabált, hogy eresszem el a lányt, de én éreztem, hgy becsukja az ablakot és visszafekszik aludni... így is tett... akkor ugyan elhagytam a helyszínt, de visszamentem, mert nem fejeztem be, amiért jöttem... a 49 dollárt eltettem, pénzt sosem dobok el.... azért nőket, mert őket könnyebb, nem annyira küzdenek az életükért...'

Moseley-t halálra ítélték, ám az elmeszakértők vizsgálatai alapján a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre váltották. Moseley-t Attica-ba szállították, ahonnan egy rutin orvosi vizsgálatra szállítás során megszerezte az egyik börtönőr fegyverét, öt túszt ejtett és megerőszakolt egy nőt, a férje szeme láttára. A rendőrök végül elfogták és visszaszállították Attica-ba. Mint sok más életfogytiglanos, az évek során Moseley is filozófus vénát növesztett és egy börötnlázadás hatására úgy döntött, jó útra tér. 1971-ben hosszú levelet írt a New York Times-nak, amelyben Kitty halálát tragikusnak nevezte, ám kijelentette, a gyilkosság a társadalmat szolgálta, mert ráébresztette az embereket, figyelniük kell egymásra.

A cikk megjelenése után Moseley még nagyobb erőbedobással küzdött a feltételes szabadlábra kerülésért. Könyveket olvasott, beiratkozott az egyetemre, melyet sikeresen el is végzett, kapaszkodjunk meg, szociológia szakon.

1984 és 2008 között Moseley többször megjelent a szabadlábra helyező bizottság előtt, akik kérelmét, mind a szabadságra, mind a perújrafelvételre, elutasították. A következő meghallgatás ezévben lesz.

Kitty családja azóta is gyászol, a 38 tanut örök életre lelkiismeretfurdalás gyötri és felelősséget érez egy ember halálában. A Kitty Genovese eset pszichológiai tanulmányok részét képzi az egész világon, alapjául szolgálva a modern emberi viselkedéstan elemzésének.

Annak idején, többen a rendőrséget magát hibáztatták azért, hogy a szemtanuk nem hívták őket. Azzal vádolták őket, hogy a telefonnál ülők morcosak és nem elég segítőkészek. A másik vád a rendőrség ellen a nehéz elérhetőség volt. 1964-ben még nem volt 911-es segélyhívó vonal, a bejelentőnek először a központot kellett hívni és gyakran csak hosszas várakozás és bonyolult kapcsolás után tudott a hívó kapcsolatba lépni a szervekkel. Kitty halála előmozdította a fejlődést, a NYPD pedig a fiatal nő halála után nagy erőfeszítéseket tett a közbiztonság javítása érdekében, illetve a 'neighborhood-watch' (lakóközösségek polgári figyelőszolgálata) kampányok beindítására.

Kitty több mint 45 éve halott, nemrég pedig a New York Times egyik újságírója aziránt érdeklődött az olvasóktól, az eset még élő szereplőitől, hogy vajon napjainkban Kitty életét megmentené-e a közösség. Frederick M. Lussen detektív szerint, aki a Genovese nyomozást vezette, az emberek ma már sokkal tudatosabbak, bátrabban, mint a 60-as években. Felszólalnak saját és mások érdekében is. New Yorkban legalábbis. 1964-ben egy szociológus azt elemezte, vajon a nagyváros, mint olyan, emberi közösség-e vagy inkább dzsungel, ahol kérges szívű, gyáva, erkölcstelen emberek élnek? New York polgármestere szerint manapság a városi emberek többsége lassan átesik a ló másik oldalára. Túlságosan aggodalmaskodóak, éberek, elővigyázatosak vagyunk, minden mögött félelmetest, bűntettet szimatolunk és ez akadályoz meg minket a kapcsolatteremtésben.

Ti mit gondoltok? Ha rajtunk, mai nagyvárosiakon múlna, Kitty életben maradna? És egy vidéki városban, faluban? Tényleg segítünk, ha igazán nagy a baj? És valóban a 'vigilantism', a túlzott elővigyázatosság felé haladunk? Vagy abból sosem elég a mai világban?

Forrás és irodalom: The Murder of Kitty Genovese

Magyarország amerikai szemmel

2010-09-16T06:30:00.000-07:00

Sokszor szegezik nekem a kérdést, mennyit tudnak az amerikaiak a magyarokról, milyennek látnak minket, mit gondolnak rólunk, s én mindig azt válaszolom, attól függ, kivel beszélgetsz, kivel hoz össze a sors. Amerikai tartózkodásom során már találkoztam olyannal, aki a magyar történelemmel is jóbarátásgban volt, s olyannal is, akinek halvány sejtelme sem volt, merre keresse hazánkat a térképen.

Mi, akik valamennyi időt eltöltöttünk már a Tengerentúl, elég hamar felállítjuk a magunk 'Amerika-képét. De milyennek lát minket egy amerikai, aki hosszabb időt töltött Magyarországon? Melyek azok a különbségek, amelyeket azonnal észrevesz, melyek azok a tulajdonságok, szokások, amiben nagyon eltérünk egymástól.

Olvassátok el egy amerikai család gondolatait, akik 1992 óta élnek Magyarországon.

'Hogy milyenek a magyarok? Nem szeretünk sztereotipizálni, de ha kell, akkor azt mondom, az átlagos magyar pesszimista, történelemtudatos, pesszimista, okosan gyakorlatias, ellentmondásos, szereti a jó ételeket, pesszimista, tiszteli a művészeteket. Ja, említettem, hogy pesszimista?

És akkor jöjjenek a részletek.

Amennyiben területileg nézzük, Amerika soha nem volt olyan hatalmas, mint napjainkban, míg Magyarország sosem volt soha ilyen kicsi.

Ha a Magyarországon élő mintegy 170-180 ezer külföldi állampolgárt nem számítjuk, már a 10 milliós lélektani határ alá csökkent a népesség száma,* míg Amerikában szinte minden évben eléri a demográfiai mutató a 10%-os növekedést.

Amerikában napokig utazhatsz anélkül, hogy még csak a közelébe se érsz az országhatárnak, míg Magyarországon néhány óra utazással átlépheted valamennyi határt.

Ha magyarul beszélsz, talán ha tíz és fél millió ember megért, míg ha angolul, akkor több millióan.

Magyarországon a hét első napja a hétfő, Amerikában a vasárnap.

A választások Amerikában mindig kedden vannak, míg Magyarországon a hétvégén.

Amerikában a dátumozás menete: hónap/nap/év.

Magyarországon Pünkösd és Karácsony másnapja munkaszüneti nap, míg Amerikában nem.

Míg a magyarok februárban, Farsang környékén szeretnek álarcot ölteni, mássá válni, mint akik, addig az amerikaiak ezt Halloween-kor teszik.

Az amerikaiak nem ünneplik Halottak Napját, se Mindenszentek ünnepét.

Amerikában a Karácsonyfát a család közösen állítja, a legtöbb helyen Hálaadás után közvetlen. A gyerekek felakasztják a zoknikat a kandallópárkányra, ebbe várják Santa Claus ajándékait. Christmas Eve, december 24-e csak a katolikusok számára ünnep, a többi családnál ilyenkor közös vacsorára gyűlnek össze a barátok, családtagok. Az ajándékokat 25-én reggel bontják ki. Amerikában nem ünneplik Szent Miklós napját se.

Míg Magyarországon az emberek életének része a harangszó, addig Amerikában nagyon ritkán hallani.

Amerikában, ha egy férfi eljegyez egy nőt, gyémántköves gyűrűt vesz neki, melyet a hölgy a bal kezén visel. A fiúnak nincs gyűrű az ujján. A jegyesek az eskövőre vesznek gyűrűpárt és ezt is bal kézen viselik. Ilyenkor a nő a jeggyűrűt viseli a szívéhez közelebb, a kövest fölötte.

Amerikában a templomi esküvőt az állam elfogadja, nem kell a városházára, se házasságkötő terembe menni.

Míg Magyarországon a szülőknek kérelmet kell beadni, ha gyermeküket a jegyzékben felsorolt hivatalos utónevektől eltérően szeretnék hívni, addig Amerikában minden név megengedett.

Amerikában szinte mindenkinek két keresztneve van. A katolikusok a keresztelőn választott védőszent nevét anyakönyveztetik.

Magyarországon csakis fegyvertartási engedéllyel tarthat valaki lőfegyvert, míg Amerikában bárki, akitől ezt a jogot hivatalosan el nem vették. Egyedül pisztolyt nem vehetsz a sarki boltban. Vagyis olyan fegyvert nem hordhatsz magadnál engedély nélkül, melyet elrejthetsz.

Az amerikai könyvek gerincén az írás föntről indul és ha lefektetjük a könyvet olvasható, míg a magyar könyveket hasra kell fordítanunk, hogy a cím ne fejjel lefelé legyen a könyv gerincén.

Magyarországon a legtöbb nyilvános illemhelyen fizetni kell, míg Amerikában nem.

Amerikában a boltban a vásárló az úr, míg Magyarországon nemkívánatos vendég.

Amerikában a gyerekeket önállóságra nevelik. Minél előbb elhagyják a szülői házat, annál nyugodtabbak a szülők, hogy jól nevelték őket. A szülői háztól messze költözni elfogadott, még akkor is, ha hiányoznak a szülők. Magyarországon a gyerekeknek illik gondját viselni az idős szülőknek és a fiatalok legtöbbször csak az egyetem után költöznek el, sőt az együttélő generációk szokása sem ritka.

Amerikában az átlagember nem művészlelkű, míg Magyarországon értékelik a művészet minden ágát.

A "Most mit csináljunk?" kérdés Amerikában megoldáskereső vitaindító, míg Magyarországon a kérdező megadta magát a sorsnak, s itt vége is a beszélgetésnek.

Amerikában a rendőröket általában tisztelet övezi, míg Magyarországon az 'ellenség' táborát képezik.

Amerikában az emberek nagyon halkan fújnak orrot, inkább halkan szipognak. Magyarországon roppant illetlen szipogni, viszont szabad hangosan trombitálva orrot fújni.

Amerikában a nemzeti zászló a hétköznapok része, a legtöbb házon látható. Magyarországon csak ünnepnapokon kerül elő.

Amerikában a vendéggel levetetni a cipőt a legnagyobb illetlenség.

Magyarországon kiépített busz és vasútvonalak vannak még a legkisebb városokban is, míg Amerikában mindenkinek van autója. Akinek nincs, szociális hátrányban van.

Az utcanevek Magyarországon a házak falán találhatóak, addig Amerikában az útkereszteződésekben, oszlopokra helyezve.

A magyar szupermarketek bevásárlókocsiainak négy szabadon forduló kereke van, míg az amerikai kocsikon csak az első kettő fordul.

A nap főétkezése Magyarországon az ebéd, Amerikában a vascora.

Magyarországon a pincért az asztalodhoz kell hívni, ha szükséged van valamire, Amerikában a pincér kötelessége gyakran az asztalhoz lépni és megkérdezni, szüksége van-e az asztaltársaságnak valamire, illetve, hogy elégedettek-e mindennel.

Amerikában nem illetlen dolog letenni a kést és csak a villát használni, míg a bal kéz az asztalon, vagy az ölben pihen. Magyarországon a kés-villa használat kötelező, már kisgyermekkorban.

Magyarországon, ha a vendég kér még az ételből, a vendéglátó elszégyelli magát, hogy nem adott eleget, míg Amerikában ez nagy dicséret a szakácsnak, a vendéglátónak, a ház asszonyának.

Magyarországon a mosógép általában a fürdőszobában van, míg Amerikában a 'mosóhelyiségben'/utility room/laundry room.

Amerikában a wc kagylónak nincs 'polca, ahol vizsgálatot lehet végezni a matérián', a produktum azonnal a vízbe érkezik.

Az amerikaiak 'pici törölköző'-vel mosakodnak.

Az amerikai iskolásoknak egyedi órarendjük van, így nincsenek osztályok, mint Magyarországon.

Az amerikai gyerekek nem használnak színesceruzát, csak művészeti órákon.

Az amerikai felnőtteknek két hét fizetett szabadság jár, míg Magyarországon ennek legalább a kétszerese.'

Egyetértetek ezekkel a gondolatokkal? Igazuk van? Ilyenek vagyunk? Így viselkedünk?

* A Központi Statisztikai Hivatal 2010. júliusi adatai alapján.

Forrás: The Coppages Family in Hungary

Long Island kincsei 22. - Shinnecock Pow Wow 2010

2010-09-16T06:29:00.000-07:00

Többen kérték tőlem, írjak arról, hogyan élnek az amerikai őslakosok napjainkban. A Long island-i Shinnecock indián törzs állami szintű elismerése június 14-én és a hétvégi Shinnecock Pow Wow jó ürügyet szolgált, hogy leírjam, én hogyan tapasztalom ezt itt, Long Island-en.

Valamennyien ismerjük a fehér telepesek és az indiánok közti, földért folyó igazságtalan csatározásokat a történelemkönyvek lapjairól, regényekből, gyermekkorunk kedvenc indiános filmjeiből. A valóságnak azonban rengeteg olyan eleme van, mely sosem került a tananyagba és ma már csak az indiánok legendáiban vagy az olyan családok emlékezetében él, ahol valamelyik ős indián származású.

A mi családunkban is él egy legenda, a szépséges Hodom története. Párom apai nagyanyja, Hodom, Cherokee lány volt, aki megszökött a törzstől és hozzáment az angolhoz, férjem nagyapjához. Minden papírját elégette, eltűntette, nem akarta, hogy valaha is nyomára bukkanjanak, így amikor nem sokkal a házasságkötésünk után a fiúk eldöntötték, hogy felállítják az ágas bogas családfát, ahol most már magyar ág is van az olasz, dán és angol mellett, az indián ágon elakadtak.

Long Island-en élve nap mint nap belebotlik az ember az indián örökésgbe. Városnevek, utcák, tavak és folyók viselik az őslakosok nevét és vannak rezervátumok is a környéken, köztük a leghíresebb és a legnagyobb, a Shinnecock indiánok rezervátuma.

Amikor az első európai telepesek rátaláltak Long Island-re, 13 indián törzs élt a szigeten. A Canarsee, a Rockaway, a Merric, a Marsapeague, a Secatogue, a Unkechaug, a Shinnecock, a Montauk, a Matinecock, a Nissequog, a Setalcott, a Cutchogue és a Manhasset törzs, mely utóbbi a Long Island keleti partjainál található önálló szigetre, Shelter Island-re költözött.

Wyandanch, a Montauk indiánok törzsfőnöke volt minden Long island-i törzsek főnöke, kivéve a Canarsees törzsé, akik a Mohawk indiánoknak tartoztak elszámolással, mely engedelmességet, és éves adományokat jelentett, melyet szárított kagylóban és dohányban fizettek meg.

A történelemkönyvekben ritkán említik meg, de sok indián törzs örömmel fogadta a fehér telepeseket. Köztük volt Wyandanch is, aki szívesen kereskedett az angolokkal. Ezzel hamar kivívta Ninicraft, a szigettel szomszédos szárarzföldön élő törzs, a Narragansett indiánok főnökének haragját. Wyandanch ennél tovább is ment. Amikor Ninicraft felszólította, egyesüljenek a Long island-i törzsek a szárazföldiekkel és támadják meg a telepeseket, Wyandanch visszautasította, sőt elárulta Ninicraft terveit fehér barátainak. 1652-ben kitört a törzsi háború a Montauk indiánok és támogatói, meg a mai New York területén élő indiánok között. A csatározást mindkét törzs megszenvedte.

Az egyik alkalommal a Narragansett indiánok rajtacsaptak a Montauk-on, éppen Wyandanch lányának esküvőjén. A vőlegényt megölték, a menyasszonyt pedig elrabolták. Lyon Gardiner, Wyandanch legjobb barátja azonban sértetlenül visszaszerezte a lányt, mire az indián törzsfőnök hálája jeléül nekiajándékozott egy nagyobb területet a földjéből, mely ma Smithtown városa. Wyandanch halála után a törzs megmaradt tagjai a fehérekhez menekültek East Hampton-ba, védelemet kérni. A telepesek örömmel be is fogadták őket, szállást, munkát biztosítva nekik. Az indiánok pedig ismét átadtak egy jókora területet a földjükből, melyet amúgy sem tudtak már megművelni, hisz az erős, fiatal férfiak odavesztek a háborúban. A rezervátumok létrejöttéről már ekkor megkezdődtek a tárgyalások.

A Long island-i indiánok magasak, vékonyak, izmosak és fürgék voltak. A hajuk középhosszú, egyenes, bőrük barnásvörös. Az Algonquin nyelvet beszélték, azt az indián nyelvet, melyen az Indián Biblia íródott, mely nyelven a plymouth-i indiánok fogadták az első telepeseket. Ma már egyetlen Long island-i indián sem beszéli az Algonquin-nek ezt az ősi változatát. A szigeten élő őslakosok élete, szokásaik, habitusa teljesen megegyezett a szárazföldön élő amerikai indiánokéval, azonban úgy alakult, hogy a szigetre érkező telepesek annak ellenére, hogy földszerzési célzattal kötöttek ki, nem voltak igazságtalanok és erőszakosak az őslakosokkal, s ez hosszútávon megtérült. Az indiánok is nyitottak voltak a bevándorlók felé, ami távolról sem volt megszokott Amerika többi vidékén, néhány kivételtől eltekintve.

A Shinnecock indiánok a Montauk indiánok mellett a második legerősebb törzsnek számított Long Island-en. Törzsfőnökük a fehérek betelepülésekor Wyandanch bátyja volt. Rezervátumuk Southhampton-ban van, 800 hektárnyi területen, melyen önellátóak. Iskola, kulturális centrum, múzeum és presbiteriánus templom áll a rezervátum földjén és szolgálja a indián családok lelki szükségletét. A Shinnecock indiánokat bátor halászoknak, hajósembereknek tartják.

2010. június 14-én, hosszú évekig elhúzódó pocedúra után a Shinnecock indiánokat is elismerte az Indián Ügyek Minisztériuma, mint önálló törzset. Ezáltal megkapták mindazokat a lehetőségeket és kedvezményeket, mely a rezervátumokban élő indiánokat illeti az Egyesült Államokban.

A rezervátumokban élő indián törzseknek saját önkormányzatuk, törvényeik, 'rendőrségük', igazságszolgáltató rendszerük van, de valamennyien amerikai állampolgárok, annak jogaival és kötelezettségeivel, vagyis szavazhatnak és az amerikai törvények is mind érvényesek rájuk, kivéve az adótörvényeket.

Az államilag elismert törzsek különféle kedvezményeket kapnak, melyek leginkább az adókedvezményekben nyilvánulnak meg. A Shinnecock indiánok 2010 előtt is rendelkeztek bizonyos adóengedményekkel, s a többi amerikai indián törzshöz hasonlóan ezt a kereskedelemben használták ki, vagyis olyan áruk, főleg dohányáruk eladásával foglalkoznak, melyeken másutt nagy az állami adó. A teljes elismertséggel azonban beléptek azon törzsek sorába, akik kaszinók működtetésére is jogosultak, melyből az adókedvezmények miatt anyagilag mindkét fél, de főleg a törzs tagjai járnak jól. Az ezzel kapcsolatos egyezkedések, tárgyalások már megkezdődtek. New York állam azonban attól tart, hogy az indián kaszinó elveheti Atlantic City vonzerejét.

A Shinnecock indiánok ugyan nincsenek sokan, jelenleg körül-belül 600 lakosa van a rezervátumnak, és további 700 Shinnecock él a fehérek társadalmában, de harcos, erős emberek, akik az elfogadtatás után is tovább küzdenek, további földterület és pénzbeli juttatások érdekében, valamint a kaszinó megnyitásának felgyorsításáért.

A Shinnecock indiánok barátságos, vendégfogadó népek. Ezévben 64. alkalommal rendezték meg a Shinnecock Pow Wow-t, vagyis a Nagy Összejövetelt, melyre szeretettel várták a nem a rezervátumban élő testvéreiket, indián törzseket az ország minden tájáról és persze a fehéreket is, akik valamennyien elfogadták a meghívást, így ezévben is több ezer látogatója volt a southhampton-i indián rezervátumnak.

Az indián Pow Wow valódi spirituális élmény. Számomra 'igazi' indiánokkal találkozni szívszorító, megindító és felemelő is volt egyben. Színes, hangos kavalkád három napon keresztül. Az eseményt mindig Labor Day hétvégéjén tartják. A bejáratnál lakókocsik tömege jelzi, eljöttek a távoli indián testvérek is. A rezervátum főterén hatalmas színpad áll. Itt lépnek fel a törzsi táncosok, a táncversenyek résztvevői. A színpad körül áll az indián vásár, ahol mindent lehet kapni, ami indián készítésű. Faragott tárgyakat, szövött terítőket, szőnyegeket, poncsókat és a fehérek számára legkeresettebb mokaszin cipőket, csizmákat. Aki ügyes, az egy-egy vadabb tárgyat is lelhet, mint például mumifikált krokodilfejet.

A büfésátraknál indián finomságokat lehet fogyasztani. Mivel szigeten vagyunk, a tenger gyümölcseinek hatalmas választéka kapható, de emellett igazi különlegességeket is meg lehet kóstolni, mint amilyen a teknőcleves és az amerikaiak által kevésbé ismert fürjleves. Aki pedig igazi indián csemegére vágyik, annak ott a bölénysült, a szarvassült és a kukorica taco is.

Mikor leszáll az est, kezdődik a Grand Entry, azaz a Nagy Bevonulás. Az amerikai zászló mellett, a Pow Wow-n résztvevő törzsek zászlai alatt bevonulnak a törzsek tagjai, népi viseleteikben, táncaikkal, ősi rigmusokat kántálva. A bevonulás után a szervezők köszöntik a résztvevő törzsek vezetőit, képviselőit. Érdekesen hangzanak az amerikai nevek és az indián nevek keveredései. 'Köszöntjük Mr. Chief Joe Running Water-t!'

Később a közönség is csatlakozhat a tánchoz, melyet a meggyújtott tábortüzek körül lehet ropni az indiánok társaságában, késő éjjelig. A Pow Wow ideje alatt vendégek vagyunk és illik is úgy viselkedni. Ez az őslakosok ünnepe, amikor hálát adnak a jó termésért, a jó vadászatokért, a nyár végéért és köszöntik az őszt. A Pow Wow-n felállva köszöntjük a bevonuló törzseket, ezzel megadva a tiszteletet és emlékezve az őket ért attrocitásokra, ám azzal, hogy az amerikai zászló alatt vonulnak be, ők is jelzik az egységet, az összetartást.

Ebben az évben 72 000 ember vett részt a Nagy Összejövetelen, annak ellenére, hogy az Earl hurrikán többeket elijesztett. A résztvevők között voltak az amerikai indián törzseken kívül a mexikói aztékok képviselői és néhány kanadai indián törzs is.

Ajánlott: Shinnecock Indian nation website, Bejegyzett indián törzsek listája

I ♥ Boobies

2010-09-16T06:27:00.000-07:00

Egy olyan szabad országban, mint Amerika, a személyiségi jogok legkisebb korlátozása is felháborodást vált ki.

A Tengerentúl Labor Day (szeptember első hétfője nemzeti ünnepnap) után kezdődik a tanév, általában szerdán. Ez ebben az évben szeptember 7-ére esik. A kaliforniai gyerekeket és szülőket, még el se kezdődött a tanév, de máris attrocitás érte. A fiatalok nem vislehetik az iskola területén az I ♥ Boobies/I ♥ cicik feliratú karkötőiket.

Az I ♥ Boobies egy kaliforniai non-profit szervezet, melynek missziója a mellrák elleni harc, a megelőzés, a korai felismerés és az önvizsgálat fontosságának népszerűsítése a fiatalok körében. Ennek csupán egy apró mozzanata a karkötők osztogatása. Művészeti előadások keretében, szakmai bemutatókkal járják az országot. A jótékonycélú gyűjtés része a karkötők árusítása is, elhelyezése az orvosi rendelőkben, nőgyógyászati klinikákon. A fiatalok körében, az olyan családokban, ahol érintettek ebben a szörnyű betegségben valamelyik családtag, rokon vagy barát betegsége folytán, különösen népszerűek ezek a színes műanyag karkötők.

Pontosan úgy néznek ki, mint a hasonló, különböző színű rákellenes küzdelemkampányok darabjai, ám a felirat rajtuk nem "túlélő", "remény", "erő" vagy "hit", hanem "szeretem a cicit", így azonban nem felel meg a legtöbb iskola, -nemcsak kaliforniai-, oktatási intézmény szabályzatának.

"Szigorú törvényeink vannak az iskolai öltözékkel, kiegészítőkkel, ékszerekkel kapcsolatban. - mondta az egyik megkérdezett igazgató. Szexuális tartalmat hordozó vagy azt sugalló képet, szöveget egyik sem tartalmazhat és valljuk be, ezek a karkötők annak ellenére, hogy jó célt szolgálnak, igenis kettős értelműek, ezért nincs helyük az iskolában."

Egy másik iskola ennél kicsit engedékenyebb. Megengedi a diákoknak a viselését, de az iskolában fordítva kell hordani, így a szervezet neve és szlogenje: Keep-a-breast/Ments meg egy mellet olvasható.

A gyerekek nem örülnek a döntésnek. Többen a sajtónak és a televíziónak is nyilatkoztak. Egy fiatalembert az édesanyja is elkisért, aki elmesélte, hogy a gyerek tőle kapta a karkötőt az anyukája emlékére, aki nemrég hunyt el emlőrákban. A fiú büszkén viseli a karkötőt és így állít emléket a nagyanyjának. Nem is tervezi, hogy leveszi, inkább vállalja a bűntetést és ebben az anyja is támogatja.

A vélemények, érdekek hamar összecsaptak. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, a gyerekek nem azért viselik ezeket a karkötőket, mert annyira elkötelezettek, hanem azért, mert ennek a kampánynak az árnyékába bújva azt lesik, milyen messzire mehetnek, vagyis pedagóguspukkasztás az egész, s az ügy ezáltal csak veszít a valós céljából.

Ugyanezek az ellenzők azzal érvelnek, ha valóban a mellrák elleni küzdelem lenne olyan fontos a tanulók számára, akkor nem okozna gondot karkötőt váltani, hisz teljesen mindegy, milyen formában küzdünk a célért. Aki ezt nem vállalja, az csak a divatot követi és nem az eszmét.

Mások úgy érzik, a "lecicizés" a mellrákkal való "haverkodás" hatását kelti. Azt, hogy sem a szervezők, sem a fiatalok nem veszik komolyan a veszélyeket. A rákkal nem lehet tréfálni. Ők is a hagyományos karkötők hívei.

Másoknak persze tetszik az ötlet, hisz a fiatalokat, a gyerekeket mindig így lehet egy célnak elkötelezni. A saját nyelvükön, a saját szintjükön. A karkötők jópofák, vidámak és a fiatalok igenis tudják, milyen tartalmat hordoznak, hisz rengeteg családban vannak, voltak rákos betegek. Az egész kampány célja, hogy megtörje a jeget és a lehetőség a tanárok, az iskolavezetők kezében van, hisz egyre fiatalabb korosztályt érint ez a betegség. A lehetőséget meg kellene ragadni, nem pedig elzárkózni előle.

A vitához ilyen és hasonló hozzászólások érkeztek. Támogatók és ellenzők szinte egyenlő arányban:

"Látszik, hogy túl sok idejük van a pedagógusoknak. Az oktatás színvonalára kellene fordítani."

"Ha ez mehet, akkor a következő az "I love Cock" feliratú pólók viselésének engedélyeztetése lesz, elvégre támogatjuk az állatok szeretetét, nem? Hol a határvonal?" (A cock többjelentésű szó, jelenti a kakast és a fiúk... hmmm... kiskakasát is.)

"De prűdek vagyunk, közben meg a gyerekek fűvel-fával szexelnek!"

"72 éves nagymama vagyok, 12 éve győztem le a mellrákot. Hogy megsértődök-e a karszalagokon? Dehogy! Büszke vagyok. Magamra is, meg a 16 éves unokámra is, hogy kiáll az ügyért."

"Az anyának, aki ilyen karszalagot vesz a fiának, lehetne több esze. Lehet hordani a másikat is. Amikor elkötelezzük magunkat egy iskola mellett, akkor aláírjuk a működési szabályzatot, házirendet. Akkor tartsuk magunkat ehhez! Van, ami egyszerűen nem való iskolába és kész."

A gyerekek a Facebook I ♥ Boobies oldalán tiltakoznak a döntés ellen. És Ti? Mit gondoltok? Illik-nem illik? Lehet-nem lehet? Te engednéd a saját csemetédnek? És ha pedagógus vagy éppenséggel, mit gondolnál, mit tennél?

A bejegyszés CNN hírre épül

A 2. kommentben egy érdekes Urban Legend-et is megemlítünk, mely szintén a karkötőkhöz kapcsolódik. Lehet, ez izgisebb, mint maga a főbejegyzés. :))

Urban Legends 1. - Georgia Giudestones

2010-09-16T06:26:00.000-07:00

Harmincadik születésnapját ünnepli Amerika egyik legtitokzatosabb, de minden bizonnyal legtöbbet vitatott értékű építménye, a Georgia Guidestones/Georgia Útmutató Kövek. Az amerikai Stonehenge-nek is nevezett építményhez nem járnak túristák ezrei, tövében nem fényképezkednek összekapaszkodó fiatal párok. Ide inkább csak a misztériumok, összesküvés elméletek hívei járnak, s a róluk készített képekről döbbent arcok néznek vissza. A Georgia Guidestones minden köve titok és útmutatásait mindenki máshogy értelmezi, de egyvalami biztos, aki valaha is hallott róluk, olvasta a kövekbe vésett sorokat, nem feledi azok tartalmát. A kövek fizikális és szellemi útmutatást is hordoznak, de nem feltétlenül nekünk, a ma emberének, jóval inkább az Új Embernek, az Apokalipszis utáni embernek.

Az évforduló kapcsán, illetve 2012 közelsége miatt, elég sűrűn beszélnek a Georgia Kövekről mostanság az amerikai csatornákon. A National Geographic dokumentumműsort is készített ezalkalomra, s a több évtizede készülteket is újravetítik. Az érdekes az, hogy az eltelt harminc év alatt semmivel sem tudtak meg többet a tudósok, történészek, kutatók ennek az építménynek a titkairól. Nincs válasz arra, ki építtette és miért. S hogy valaha hasznát vesszük-e a rajta szereplő utasításoknak, ez a jövő meséje. Én itt a múltat szeretném elmesélni nektek. A kövek harminc éves történetét.

Elbert County, Georgia. Itt található ez a monumentális építmény. (Földrajzi koordinátái: 34°13′55″N 82°53′40″W Google Earth: 34.231944, -82.894444) Atlantától 145 kilométerre keletre, Elberton városkától 15 kilométerre, a Georgia Highway melletti kietlen dombokon. A köveket az útról is lehet látni, az autópályáról lehajtósáv visz az építmény lábához. 4 hatalmas gránitkő csillag alakzatban veszi körül az ötödik közpésőt, és az alakzatot egy hatodik zárja le, a többi tetején, mint sarokkő. A kövek egyenként több mint 20 tonnásak és 6.1 méter magasan emelkednek a földfelszín fölé. A hat kő mellett egy hetedik gránitkő is látható, de ez már a földbe süllyesztve. Ezen különféle adatok és magyarázatok olvashatóak a kövekkel és azok elhelyezkedésével kapcsolatban.

A leíró kő azt is jelzi, egy "időkapszulát" helyeztek el a földben, ám ennek se az elhelyezés dátumát, se a felnyitás időpontját nem adták meg, ezen rovatok üresen maradtak. A kő lazán kezeli az írásjeleket és még betűhiba is található a szövegben. Az álnév szót írták 'mellé', ám a kivitelezők szerint azért, mert az előírásban ez szerepelt, s amikor rákérdeztek, a megbízó azt felelte, mindennek maradnia kell, ahogy az az eredeti utasításban szerepel.

The Georgia Guidestones
Center cluster erected March 22, 1980

Author: R.C. Christian
(a pseudonyn) [sic]

Sponsors: A small group
of Americans who seek
the Age of Reason

Time Capsule
Placed six feet below this spot
On
To Be Opened on

A kövekről rengeteg elmélet született, de valamennyi megegyezik abban, hogy az ezeken olvasható utasítások a jövő generációjának szólnak, azoknak az embereknek, akik túlélik az Apokalipszist és új világot próbálnak építeni. Az Új Világrend támogatói természetesen rajongva nyilatkoznak a kövekről, mig a New World Order, továbbiakban NWO, támadói ellenérzésüket néhány éve vandál módon - graffitiket spréztek a kövekre, 'halál a NWO-ra', szöveggel - is kifejezték. A kövek olyan támogatókat tudhatnak maguk mögött, mint Yoko Ono, aki Thomas Paine gondolatainak (The Age of Reason) modern változatát látja bennük, míg az ellenzék az Antikrisztus tízparancsolatát véli felfedezni.

Akárki is építtette, tudta mit csinál. Az alkotás tökéletes, a gránitkövek tájolása csillagászati szempontból hajszálpontos, míg mondandójában felkavaró, misztikus és végtelen vitákra ad okot, vagyis elérte célját, a szoborcsoport mindig is a szóbeszéd tárgya lesz.

1979. júniusában, egy péntek délután kezdődött a történet, amikor az Elberton Granite Finishing Company irodájába egy őszülő hajú, elegáns úriember lépett be és a társaság elnökét kereste. Joe H. Fendley-nek elege volt már a hétből, alig várta, hogy leteljen az utolsó munkaóra és indulhasson haza, ám amikor a tisztes úriember szándékának hangot adott, a döbbenettől még a vacsorájáról is elfeledkezett. A szép beszédű megrendelő Robert C. Christian néven mutatkozott be, de azonnal jelezte, ez nem a valódi neve, kilétét örökre titokban szeretné tartani. Egy 'kis, lojális amerikai csoportot' képvisel, mely egy kifejezetten monumentális építményt szeretne Elberton környékén felállítani. Mr Christian azt is elmondta a döbbent elnöknek, hogy azért esett a választása erre a kis georgia-i városra, mert itt találhatóak a legszebb gránitkövek, kellemes az időjárás és elég messze van a túristalátványosságoktól. Személyes emlék is fűzi a környékhez, ükanyja erről a vidékről származott.

Mr Fendley első kérdése akár illetlenül is hangozhatott, de az úriember szeme se rebbent. "Mi a fene akar ez lenni?"- fakadt ki a gránitmester. Mr Christian pedig elmagyarázta, hogy olyan gránitköveket akar a pénzéért, melyek minden földi katasztrófát túlélnek. A gránitba a világ nyolc nyelvén vésnek majd szöveget, mely útmutatást nyújt az Apokalipszist túlélők számára az Új Világ megépítéséhez és irányításához, mert az egyértelmű, hogy ezt a világot tönkretesszük.

Mr Fendley azóta sajnos eltávozott az élők sorából, de nem sokkal az építmény átadása után nyilatkozatot adott a TV-ben, ahol arra a kérdésre, mire gondolt, így felelt. "Azt hittem, elment az eszem, s ha nem az enyém, akkor az öregúré. Azon járt az agyam, hogyan rázzam le. A valódi ár többszörösét mondtam neki, elvégre ez egy hatalmas mű, mely rengeteg munkást, szakértőt, különleges eszközöket igényel. Ő azonban csak némán bólintott és arról érdeklődött, mikor lehet kezdeni a munkálatokat és mikor lesz kész. Be kell vallanom, aggódtam a pénkérdés miatt, ezért úgy döntöttem, továbbküldöm a Granite City Bank igazgatójához."

Wyatt Martin bankigazgató a második és egyben utolsó ember, aki Elberton-ban személyesen találkozott Robert C. Christian-nal. A 80 éves öregúr így emlékezik: "Frendley felhívott és azt mondta, 'egy furcsa ember itt egy örült emlékművet akar állítani, átküldöm hozzád pénzügyekben'. Amikor az úriember megjelent a drága öltönyében, ízes beszédével, rögtön tudtam, hogy komolyak a szándékai és egy művelt emberrel beszélek. Azonban amikor közölte, hogy álnevet használ, megint elment a kedvem ettől az egész ügytől. Elmondta, hogy a csoport, melynek tagja, több mint húsz éve tervezi ezt az emlékművet és most jött el az ideje, hogy elkészüljön. Ez az emlékmű nem csupán gárnitkövek csoportja, de útmutatás, kalendárium, óra és iránytű is egyben. Azonnal közöltem vele, hogy ezzel az erővel ki is dobhatja az ablakon a pénzét, de ő csak komolyan nézett és azt mondta, 'maga ezt nem érti'. Ekkor kivittem a város főterére és megmutattam neki a 200 éves városalapítás emlékére állított emlékművünket, jelezve, ekkora a legnagyobb gránitkőemlékmű, melyet valaha készítettünk. Ő nem látott ebben problémát. Jelezte, hogy hétfőn visszatér, addig bérel egy repülőt, hogy a magasból találjon megfelelő helyet az építménynek. Na, ekkor már kezdtem komolyan venni. Hétfőn vissza is tért, s én még egyszer kijelentettem, álnévvel nem adhat le rendelést, hisz így semmi biztosítékunk, hogy a hatalmas munkadíj valaha is megérkezik. Ekkor Mr Christian megígérte, elárulja a nevét, de soha nem jöhet nyilvánosságra, élő ember meg nem tudhatja, hogy ki áll az építkezés mögött. Írásba kellett adnom és meg is esküdtem rá, hogy a dokumentumokat az építmény elkészülte után megsemmisítem. Mr Christian azt is elmondta, a pénz különböző bankokból érkezik majd, hogy ne lehessen azt se lenyomozni."

Mielőtt Christian elhagyta a várost, felkereste még egyszer Fendley gránitmestert egy cipősdoboz társaságában. Ebben az emlékmű fából készítette mása volt, valamint több oldalnyi, matematikai-asztrológiai utasítás az építéssel kapcsolatban. Miután Fendley ezeket elfogadta és a telefon is megérkezett Martintól a 10000 dollár letétről, Mr Christian illdelmesen megköszönte a közreműködést és elköszönt. 'Engem soha többé nem lát', mondta és kézfogás nélkül távozott. Valóban soha többé nem láttuk Elbertonban. - mondja Fendley - Néha írt, érdeklődött a földvásárlással, az építéssel kapcsolatban, de soha nem jött levél tőle ugyanabból a városból."

"Az édesapám szerette a kihívásokat, - meséli Melissa Fendley Caruso - és ez az emlékmű minden bizonnyal a város történelmének legnagyobb kihívásának bizonyult."

A kövek asztrológiai tájolása olyan nehéz volt, hogy Fendley segítséget kellett, hogy kérjen a Georgia Egyetem csillagászaitól. A négy külső kőnek úgy kellett irányulnia, hogy kövesse a Nap éves vándorlását. A középső követ több szempont szerint kellett tájolni. Ebbe lyukat kellett vágni, melyen keresztül a Sarkcsillag állandóan látható, valamint egy rést is, melyen a Napfelkeltét lehet követni napfordulókor és napéjegyenlőség idején. A zárókövön pedig egy 7/8-os rést kellett hagyni úgy, hogy ezen keresztül délben a napfény áthaladhasson és megvilágítsa a középső követ, melyen ezáltal az év napjai leolvashatóak.

Az emlékmű fő eleme mégis az a 8 nyelven (angol, spanyol, orosz, kínai, arab, hebrew, hindi, és swahili) bevésett utasítássor volt, mely a 4 külső kő mindkét oldalán látható. A kövek tetején 4 nyelven (egyptomi hieroglifákkal, klasszikus görög nyelven, szanszkritül és babiloni ékírással) ez olvasható: let these be guidestones to an age of reasoN - Legyen ez útmutató az értelmes/ésszerű kor számára.

Az emlékmű még az elkészülte előtt hatalmas port kavart, mely vihar a kisvárosban kezdődött, ahol a lakók azt beszélték, Fendley és Martin összejátszanak és a saját zsebükre dolgoznak. A két férfi azt is vállalta, hogy elmegy a rendőrségre hazugságvizsgálatra, mely meg is történt és mindketten igaznak bizonyultak. Fendley barátai, sőt a helyi lelkész is azzal vádolta a mesterembert, hogy az ördöggel kötött egyezséget és az ő művét készíti ekkora odaadással.

Hamrosan megjelentek az első túristacsoportok Japánból, Kínából. Elberton rákerült a világtérképre, ám az első látogatók borzongva olvasták a kövek utasításait.

Maintain humanity under 500,000,000 in perpetual balance with nature. - Tartsátok 500 millió alatt a népességszámot, a természettel összhangban.

Már ekkor, az 1980-as évek elején 4.5 milliárd ember élt a Földön, így elkezdődtek a találgatások a NWO irányított népességpusztításáról, s a kövek további utasításokat tartalmaztak erre vonatkozóan.

Guide reproduction wisely - improving fitness and diversity. - Szaporodjatok bölcsen, fejlesszétek az állóképességetek, törekedjetek a sokféleségre.

Nem volt túl nehéz párhuzamokat vonni a náci nézetekkel sem, így a kedélyek hamarosan a tetőfokra hágtak és a televízióban is mindennapos téma lett az emlékmű üzenete.

Unite humanity with a living new language. - Egyesítsétek az emberiséget egyetlen, élő nyelvvel, szól a harmadik utasítás, mely azonnal meghúzta a vészharangot a világ hívői számára, hisz már a Jelenések Könyve is megmondta, óvakodjunk a közös nyelvtől, az egyesített irányítástól, hisz ezek az Antikrisztust erősítik.

Rule passion - faith - tradition - and all things with tempered reason. - Tartsátok a hitet, szenvedélyt, tradíciókat ésszerű keretek között.

Protect people and nations with fair laws and just courts. - Védje a nemzeteket és az egyes embereket az igazságos törvény és bíráskodás.

Let all nations rule internally resolving external disputes in a world court. - A nemzetek dönthessenek saját ügyeikben, a nemzetközi vitákat a világbíróság döntse el.

Avoid petty laws and useless officials. - Ne legyenek piti törvények és hasztalan hivatalnokok.

Balance personal rights with social duties. - Az egyéni jogok és a szociális kötelezettségek legyenek egyensúlyban.

Prize truth - beauty - love - seeking harmony with the infinite. - Értékeld az igazságot, szépséget, keresd a harmóniát a végtelennel.

Be not a cancer on the earth - Leave room for nature - Leave room for nature. - Ne légy a föld ráksejtje - Hagyj teret a természetnek - Hagyj teret a természetnek.

A helyi lelkész aggodalmai hamarosan beigazolódtak. Az emlékmű átadása után közvetlen egy atlantai, 13 fős boszorkánycsoport azonnal adoptálta a Georgia Köveket, mint új, 'messzi otthont', s hétvégéken zarándokoltak ide. A város lakói szerint volt ott minden 'Istennek nem tetsző', tánc és ének, boszorkánymágia és varázstüzek, valamint rengeteg csirke vesztette el a fejét.

Természetesen az UFO-hívők is a magukénak akarták tudni a szoborcsoportot, s állították, leszállópálya, hasonlóan a Nazca-sivatag rajzolataihoz, a földönkívüliek érkezését segítő építmény, tökéletes tájolásával, X alakzatával.

Mr Christian és Mr Martin levelezőpartnerek lettek, és a titokzatos idegen minden alkalommal telefonált az atlantai reptér fizetős fülkéjéből, ha épp a környéken járt. Még találkoztak is Elbertontól néhány kilométerre egy-egy vacsora erejéig, de Mr Christian sosem árult el semmit a csoportról, melynek tagja és Mr Martin egy idő után elfogadta a titkot, nem kérdezősködött tovább. Az utolsó levél közvetlen a szeptember 11-i terrortámadás előtt érkezett, s azóta semmi. Martin szerint Mr Christian akár az áldozatok között is lehetett, akár.... de az is lehet, hogy sajnos elhunyt, hisz már a 80-as években is jóval hetven fölött járt.

A Georgia Guidestones-ról hosszú évekig senki nem beszélt, hisz minden csoda három napig tart, aztán hirtelen, 2008 óta újra megnövekedett az érdeklődés a kövek iránt, amikor antiglobalisták megrongálták őket, különböző globalizáció ellenes feliratokat fújtak rá. Azóta Elberton város videókamerás megfigyelést tart az emlékmű körül.

A kövekkel kapcsolatos teóriáknak se szeri, se száma. Rengeteg könyv, folyóirat, cikk foglalkozik a lehetséges magyarázatokkal. A legismertebbek ezek közül Marc Dice, konspirációelmélet-tudós könyve, aki szerint a kövek az Új Világrend Parancsolatai, az elité, akik túl fogják élni az Apokalipszist, hisz rájuk tökéletesen felszerelt, minden lehetőségre kialakított, rejtett bunkerek várnak a föld alatt, ha a világvége esemény bekövetkezne. Dice szerint Mr Christian ennek a sátánista közösségnek volt a tagja, s éppen a megtévesztés miatt választotta az álnevét, akár az Antikrisztus.

És Mr Martin? Ő hallgat. 2009-ben jártak nála utoljára riporterek, akiknek elmondta: "Mr Christian sosem tűnt elvetemült, sátáni embernek, ám amikor ezeket a könyveket olvasom, úgy érzem, el kéne mondanom, amit tudok, de nem fogom, hisz ígéretet tettem. Az egyetlen dolog, amit nem tettem meg, a dokumentumokat még nem semmisítettem meg, de megmutatni senkinek nem fogom. Néha arra gondolok, könyvet kellene írnom nekem is, de aztán leteszek róla, mert emlékszem Mr Christian azt mondta, 'hogy ki vagyok és honnan jöttem, titokban kell hogy maradjon. A misztériumok így működnek. Ha azt akrjuk, hogy az emberek érdeklődjenek, nem kell mindenbe beavatni őket'."

És az emberek érdeklődnek. 2012 közeledtével egyre inkább. A Georgia Guidestones pedig nem veszített titokzatosságából, misztikumából egy hajszálnyit sem az elmúlt 30 év alatt.

S mi történt Mr Martinnal és titkával? Az utolsó hírek szerint az idős embert 2010 márciusában sajnos elérte a második szélütés, de úgy tudni, felépülőben van.

Felhasznált irodalom: The Georgia Guidestones, The Message of the Georgia Guidestones, Into the Age of Reason

Elfeledett hazánkfiai 4. - László Miklós

2010-09-16T06:23:00.000-07:00

László Miklós (1903-1973) - író, forgatókönyvíró

László Miklóssal visszavonhatatlanul és tagadhatatlanul elfogult vagyok, vállalom. Leghíresebb színpadi műve, az Illatszertár a 80-as évek vége óta az egyik kedvencem. Az 1987-es TV változat, Hajdúfy Miklós rendezésében, Bodrogi Gyula, Kern András, Benedek Miklós főszereplésével 2007-ben jelent meg DVD-n, ám az én szívemhez a legközelebb az 1995-ös, József Attila Színház-beli, Benedek Miklós-féle előadás áll, amelyben Sztankay Istvánt, Schnell Ádámot, Kiss Jenőt láthatjuk brillírozni a főbb szerepekben.

Az Illatszertár klasszikus, romantikus komédia, mely a boldog békeidőkben játszódik, Budapesten egy Váczi utzai (tc) drogériában. Közeleg a Karácsony, mindenki lót-fut, bevásárol. A pilinkéző hóesésen át halljuk a város zaját, a csilingelő villamosokat, az autók tülkölését. A 20-as évek végének Budapestje, a Körút, a sárga villamos, a városligeti jégpályára igyekvő fiúk, lányok boldog nevetése, a csatos korcsolyák, az utolsó gondtalannak hitt évek.

Nem Dm, nem Rossmann, hanem igazi, békebeli illatszertár, ahol nem boltosok dolgoznak, hanem boltoskisasszonyok, és drogisták, s a megrendelt árut a kifutófiú viszi házhoz biciklin. Az illatszertár tökéletes gépezet, mely a gazdasági válság miatt ritkuló betévedő vevőket a legnagyobb alázattal, tisztelettel szolgálja ki. A polcokon katonás rendben állnak a különböző tégelyek és üvegcskék, mindent helyben mérnek ki, egyéni kívánság szerint. A kisasszonyok mindig csinosak, frissen fodrászoltak, s szinte egy hallhatatlan keringő légies dallamára mozdulnak. Azt hihetnénk se nekik, se a drogista fiúknak nincs soha semmi gondja, más se foglalkoztatja őket, minthogy eltalálják a kézkrémben a vazelin helyes arányát.

Pedig igen. Más is jár a fejükben. Szerelmesek vagy éppen szakítanak, csalnak vagy megcsalatnak, álmodoznak vagy éppen elvesztik az álmaikat, illúzióikat, attól függ, kiről van szó. Az illatszertár tulajdonosa Hammerschmidt úr, a pedáns fődrogista, akinek a bolt az élete. Reggel ő az első az üzletben és este ő kapcsolja le a villanyokat. Pedáns, családszerető ember hírében áll, így ha Árpád, a kissé ütődött kifutófiú aznap este zárás után nem téved vissza az üzletbe, öngyilkossági kísérlete sosem tudódik ki. Ám Árpád meghallja a pisztolylövést és beront Hammerschmidt irodájába, megakadályozva a tragédiát.

Az illatszertárban reggelre már mindenki a főnökről pusmog, meg a főnök feleségéről, aki csalja az urát, lehet, hogy az egyik drogistasegéddel, Kádár úrral. Egyedül Balázs kisasszonyt és Asztalos urat nem érdekli a pletyka. Őket más foglalja le. Mindketten szerelmesek. No, persze nem egymásba. Sőt. Ki nem állhatják egymást. Ha lehet, a köszönésen kívül a további érintkezést elkerülik. Asztalos egy csodálatos lányba szerelmes, akivel már másfél éve levelez és annyira, de annyira szereti, hogy a "Dunának menne érte", ám feleségül nem kérheti, hisz a drogistasegéd fizetés alacsony, s az elbocsátás veszélye is a feje fölött. Titkát csak Sipos úrnak, a pletykás, minden lében kanál drogistának árulja el, aki ráveszi, mindezek ellenére, beszéljen meg egy randevút a lánnyal, hisz az is lehet, "olyan randa a jány, hogy Asztaloskám maga attól szalad Dunának".

Másnap egy beteg, náthás, morcos Balázs kisasszony jön munkába, s találkozik a szintén lázas, ingerült Asztalossal. Mindketten eláztak az előző este, s ráadásul csalódottak, szerelmi bánatuk van, felültették őket. Szó szót követ, a szokott módon pillanatok alatt összemarakodnak. Balázs kisasszony Asztalos fejéhez vágja, hogy ő bizony nem csúnya vénkisasszony, ahogy a drogista nevezi, hanem igenis, neki igazi úriember udvarol, akivel másfél éve levelez, s aki olyan jó hozzá, hogy Asztalos fel sem érhet hozzá, s ha kellene, az a fiú a Dunának menne érte...

Nos, kedves barátaim? Valami dereng? Ismerősen cseng valami? Szabad a gazda? Hát persze, hogy A szerelem hálójában című film alaptörténetét halljátok visszacsengeni Balázs kisasszony és Asztalos történetében! A nagysikerű hollywood-i film íróla László Miklós, s a mozi az 1937-ben íródott Illatszertár amerikai adaptációja.

Az eredeti színdarab néhány szereplőre íródott, s azt, hogy a három felvonásos előadás ugyanazon a helyszínen, ugyanazon díszletek között játszódik, csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak. László Miklós pedig a legnagyobbak közül való.

Leitner Nicholaus 1903. május 20-án született Budapesten, s mint az Osztrák-Magyar Monarchia szülöttje, ilyen nevet nem sokáig viselhetett. Szülei, Henrik és Ilona, a Leitnert Lászlóra változtatta, a Nicholausból pedig magyaros Miklós lett.

Niki, ahogy a szülei, barátai nevezték, művészcsaládban nőtt fel, s maga is fiatalon tollat ragadott. Kisebb írásai lehetővé tették számára, hogy legyen ideje nagyobb lélegzetű színpadi művek írására és hogy élhesse a budapesti fiatal művészek gondtalan életét, s mindeközben olyan barátokra tegyen szert, mint Molnár Ferenc. A László családról az a pletyka keringett Budapesten, hogy az egyik leggazdagabb család a városban, ám a rossz menedzselés, a költekezés, a fényűző életmód egyszercsak visszaütött és a család elvesztette vagyonát. Az apa váratlan halála pedig gyökeresen megváltoztatta Miklós életét, aki egycsapásra családfenntartó lett. Önmagán kívül idősödő édesanyját és 8 testvérét kellett eltartania. Dolgozott a cukorkagyárban, ruházati eladóként, nyakkendőügynökként, gépíróként és a budapesti petróleumgyárat is megjárta, mire testvérei lassan felnőttek és a saját lábukra álltak.

Szerencsére tehetsége a nélkülözés ellenére sem hagyta cserben. 1934-ben, harmincas évei elején, kimondottan fiatalon, a Legboldogabb Ember című háromfelvonásosával elnyerte a Királyi Akadémia Irodalmi Díját, mely a Pulitzer Díjnak felelt meg azokban az években. Miklós élete lassan visszazökkent a régi kerékvágásba, ám 1938-ra világossá vált, hogy a II. Világháború elkerülhetetlen és a zsidóság lesz az első célpont. Miklósnak sem maradt más választása, elhagyta az országot és Amerika felé, a szabadság felé vette az irányt.

Mint a legtöbb magyar menekült, ó is New York kikötőjében szállt le a hajóról és haláláig el sem hagyta New York City-t. Kellemes modorával, szellemességével, humorával hamar megkedveltette magát a lower east side-i magyar közösséggel. Miklós László néven ismerték, s színdarabjait hamarosan bemutatta a helyi kisszínház is, ám a yorkville-i magyar közönség még nem azonos a Broadway ismertségével. Arre még egy rövid ideig várnia kellett.

1939-ben feleségül vette Florence Herrman-t, akit a színházban ismert meg, mint kezdő színésznőt. 1944. december 28-án megkapta az amerikai állampolgárságot és papírjait Miklos Laszlo névre töltette ki.

Annak ellenére, hogy több szerződése is volt az MGM-el és voltak kifejezetten sikeres színpadi művei, az írás mellett más munkákat is elvállalt, hogy biztosítsa a család megélhetését.

Legnagyobb sikere az Illatszertár volt, mely a Parfumerie címet kapta a Tengerentúl. Ebből a darabból 1940-ben készült hollywood-i feldolgozás A sarki bolt/The Shop Around the Corner címmel, Ernst Lubitsch rendezésében, James Stewart, Frank Morgan, és Margaret Sullavan szereplésével. Néhány évvel később, 1949-ben újra filmre vitték a történetet, In the Good Old Summertime címmel, Judy Garland-dal a főszerepben.

1963-ban ugyanebből a történetből Broadway musical készült She Loves Me címmel és ez a darab még 1993-ban is futott, több mint 300 estén át.

1998-ban a színdarab újra életre kelt, modern változatban, Nora Ephron átdolgozásában, A szerelem hullámhosszán/You've Got Mail címmel, Tom Hanks-szel és Meg Ryan-nel a címszerepben.

2009. decemberében, a hollywood-i feldolgozások után több évtizeddel, végre az alapmű is színpadra került, eredeti címmel, eredeti nevekkel, helyszínekkel, történettel, a floriadai Asolo Repertory Theater-ben, valamint ettől teljesen függetlenül egy kanadai színházban is. Az amerikai közönség nagy lelkesedéssel fogadta a darabot. A 20-as évek Budapestje, az író stílusa, humora elvarázsolta a tengerentúli közönséget is és a színészek úgy nyilatkzotak, ez volt pályájuk egyik legjobb előadása. Az amerikai közönség végre megismerhette Balázs kisasszony és Asztalos úr szerelmének történetét és László Miklós neve ismét beszédtéma lett színházi berkekben.

László Miklós 1973. április 19-én hunyt el New York City-ben, míg felesége, Florance, 1987-ben. László Miklós színdarabjainak angol nyelvű fordításval kapcsolatban ügynökségénél lehet érdeklődni. (The Marton Agency, 1 Union Square West, Suite 815, New York, NY 10003-3303, tel: 212 255-1908)

Film a filmben

2010-09-16T06:22:00.000-07:00

Akárhányszor amerikai filmet nézek, s abban látszik a tv az otthonokban, mindig régi fekete-fehér filmeket néznek. Ennyire szeretik a "retro"-t vagy ez is csak ilyen filmes tévéábrázolás? - kérdezte Gina.

A kérdés nagyon érdekes. Nem tudom, másoknak feltűnt-e ez a tendencia, de valóban így van. Nagyon ritkán látni film a Tv-ben kortárs alkotást. Gina kérdésére az egyszerű válasz: igen és igen. Persze ennél bővebb válasz is jön. :)

A filmművészetben semmit sem bíznak az alkotók a véletlenre, minden részletnek, minden mozzanatnak mondandója van. A legapróbb részlet, díszletdarab mondanivalót hordoz és ezek felett nem szabad elsiklani. Egy kosztüm, egy használati tárgy, a háttérben villódzó Tv-ben mutatott képsorok mind a korhűség részei. Véteni, hibázni nem lehet. Vonatkozik ez a film a TV-ben esetekre is. Így természetesen a 50-es, 60-as évekről szóló filmekben fekete-fehér filmeket látunk a televízióban is.

A film alkotói nemcsak a korhűségre törekednek, de minden apró részlettel hangulatot teremtenek, s minden hangulatnak a film gondolatmenetét kell támogatnia, erősítenie. A háttérben vetített filmekkel is erre törekszenek. A fekete-fehér filmek kortalanságot, klasszikus izlést, múltidéző hangulatot árasztanak. Ezt a rendezők is kihasználják.

Napjainkban játszódó filmekben ritkán vágnak be kortárs filmeket, kivéve azon eseteket, amikor ennek külön jeletősége van. Viszont a film a filmben, vagyis a mozivásznon szereplővel hasonló történik, vagy éppen a Tv-ben látottak inspirálják, elég gyakori téma. Lásd Sleapless in Seattle/A szerelem hullámhosszán. A főszereplő a klasszikus filmbéli főhősnőhöz hasonlítja az életét. Ebben a kiemelt esetben is a fekete-fehér változatot látjuk a Tv-ben (An Affair to Remember/Félévente randevú) és nem a remake-et (Love Affair/A sors útjai), mert mennyivel szebb és romantikusabb Deborah Karr és Cary Grant csókjára, mint Anette Bening és Warren Beatty-ére emlékezni.

Még egy indok, mely a fekete-fehér filmek mellett szól, talán a legerősebb. Az amerikai filmgyártás a fekete-fehér korszakban volt a csúcson. Klasszikus filmek készültek, melyek 3D ide vagy oda, a mai napig a nézők kedvencei. Ritka volt a gagyi, olcsó humorra, langyos történetre épülő mozi. A fekete-fehér filmek a mai napig megállják a helyüket. Ezeket újra és újra nézik az emberek, generációkon át. A ma filmalkotásainak csekély hányadát látják majd az unokáink, a klasszikus fekete-fehér filmeket mi fogjuk megmutatni nekik, mert ezeket kihagyni vétek, nem ismerni őket már a műveletlenség határát súrolja. S ezt a mai Hollywood is tudja. A Film Noir, Cary Grant, Gregory Peck, A hosszú álom, A máltai sólyom, Katherine Hepburn, George Romero, Sydney Poitier, a Cassablanca, a Sunset Boulevard, Billy Wilder, Ingmar Bergman, Audrey Hepburn, Ingrid Bergman olyan nevek és filmek, melyek a mai napig inspirálják az Álomgyár alkotóit. A legjobbak, Kubrick, Hitchcock, Tarrantino vállalják, hogy ezeken nőttek fel, tőlük tanulták a mesterségüket és semmi mást nem szeretnének, mint felnőni a nagy klasszikusokhoz, s hozzájuk hasonlóan felejthetetlenek lenni.

A fekete-fehér klasszikus filmek a Tv-ben - Hollywood főhajtása a nagyok előtt.

Híres amerikai bűnesetek 1. - A JonBenét Ramsey gyilkosság

2010-09-01T15:41:00.001-07:00

A bejegyzés a gyermekszépségversenyek cikk, illetve a szomorú tény apropóján készült, hogy Lou Smit, a híres detektív 2010. augusztus 11-én hunyt el. John Ramsey nem sokkal a halála előtt imádkozott a betegágya mellett. A nyomozó 75 éves volt, több mint 200 esetet oldott meg. Arról volt híres, hogy számára nem létezett megoldhatatlan bűntény. A Ramsey gyilkosságon is már csak ő dolgozott az utóbbi néhány évben. Sajnos ez lett az egyetlen megoldatlan ügye.

Bevezetés

Rengetegen olvastátok a gyermekszépségversenyekről írt bejegyzést és kértétek, hogy írjam le a tragikus sorsú kislány, JonBenét Ramsey történetét. Nem volt szándékomban, mert az eset borzasztó, de a belőle levont tanulságok sajnos megszívlelendőek. A gyilkosság a mai napig szóbeszéd tárgya a Tengerentúl, nemcsak azért, mert még mindig nincs meg a tettes, de a bűntény és a nyomozás körül zajló felkavaró események miatt is.

Párom unokatestvére az FBI alkalmazásában áll. A hétvégén találkoztunk és egy órán keresztül mesélt nekem a bűntényről, annak hátteréről, a nyomozásról. Sokat jegyzeteltem, ezek kiegészítéséhez beleolvastam a szülők John és Patsy Ramsey által írt könyvbe, melynek címe, The Death of Innocence. Felkavaró élmény volt mind a beszélgetés, mind a könyv. A beszélgetés elején Rob elmondta, hogy az eset minden szempontból különlegesnek számított, olyannyira, hogy a rendőrség is, a média is hatalmas, talán végzetes hibákat vétett a nyomozás során.

A gyilkosság gazdag környéken, jómódú családban történt, ráadásul olyan időpontban, Karácsony napján, amikor szinte senki nem volt felkészülve ekkora horderejű eseményre. A rendőrség többször is hibázott már a nyomozás kezdetekor, és ezek a tévedések orvosolhatatlannak bizonyultak a későbbiekben. Csak két példa. Mivel Karácsony volt, csupán a "második vonal" állt készenlétben, a gárda jobbik, tapasztaltabb fele a szabadságát töltötte. Az eset körülményei annyira megzavarták a rendőröket, hogy illetékteleneket is beengedtek a bűntény helyszínére, akik jelenlétükkel, tudtukon kívül megváltoztattak/megváltoztathattak fontos bizonyítékokat. A sajtó, különösen a szenzációhajhász napilapok különös kegyetlenséggel bántak a családdal és ez sem segítette a nyomozást.

Ennyi bevezetés után jöjjön JonBenét halálának döbbenetes története.

A kislány családi háttere

Azzal kell kezdenem, hogy megcáfolom a gyermekszépségversenyekről írt cikkben elhangzott általánosítást, vagyis inkább azt mondom, a kivétel megint erősíti a szabályt. Azt tapasztaljuk a versenyeket elnézve, az ott nyilatkozó anyukákat elhallgatva, hogy ez a fajta időtöltés az úgynevezett 'white trash' családoknak jelent szórakozást, lehetőséget. Vannak azonban kivételek, amikor értelmes, jólszituált családok is részt vesznek a versenyeken. A Ramsey családra ez kifejezetten igaz, s ez tette az ügyet még "pikánsabbá".

John és Patsy Ramsey, JonBenét szülei értelmiségi családból származó, kifejezetten művelt, intelligens emberek voltak. Patsy maga is szépségversenyt nyert a 70-es évek végén, de nem ebben az ágazatban kereste a helyét. Egyetemet végzett és újságíróként dolgozott. Férjhez ment John Ramsey-hez, akivel 1991-ben a colorado-i Boulder-be költözött. John sikeres üzletember volt, aki a garázsában kezdett computer cégét vitte olyan színvonalra, hogy elnyerte az "év üzletembere" címet még ugyanabban az évben.

JonBenét gyönyörű kislány volt, aki a legtöbb gyermekmodellel ellentétben élvezte a szereplést. Tehetséges volt és színpadra termett. Énekelt és táncolt, volt színpadi jelenléte, igazi szórakoztató volt, akinek nem esett nehezére a játék. A legtöbb szakmabeli szép színházi jövőt jósolt neki.

Boulder-ben szerették őket, népszerűek voltak, sok barátjuk volt. Az 1996-os év különösen szép volt, hisz ott volt John elismerése, JonBenét, a kislány szépségversenyt nyert, de a család legnagyobb öröme az volt, hogy Patsy, az anyuka, felépült a petefészekrákból, mely évekig fekete felhőként nehezedett a családra.

A gyilkosság előzményei

Karácsony előtt három nappal nagyszabású partit tartottaka a barátok és az ismerősök jelenlétében, melyen mindezeket a sikereket megünnepelték. Ekkor készült az utolsó videófelvétel a kislányról, aki énekelt, táncolt a vendégeknek. A Szentestét egy baráti családnál töltötték, ahonnan este 9 után értek haza. JonBenét, a család kisebbik gyermeke, elaludt a kocsiban, őt John vitte fel az emeleti gyerekszobába. A nagyobbik gyermek, Burke, aki 9 éves volt, hamarosan szintén lefeküdt a saját szobájában. A gyerekek fél 10-kor már aludtak és a szülők is nyugovóra tértek, mert azt tervezték, hogy korán kelnek és leutaznak a család Michigan-tó partján található házába, ahol a karácsonyi szünidő hátralevő részét gondolták tölteni.

Patsy a tervek szerint korán kelt, hajnali 5 órakor. Lement a konyhába kávét főzni, de a lépcsőkorláton egy két és féloldalas, kézzel írott levelet talált, melyben közölték a családdal, hogy elrabolták a leánygyermeküket és 118 000 dollár váltságdíjat követelnek érte, melyet a következő nap folyamán át kell adni, különben kivégzik JonBenét. A levél írói 'kis külföldi párt'-nak titulálták magukat. Patsy a gyerekszobába rohant, de a kislányt nem találta az ágyában. Azonnal hívta a 911-et, akik 5.25-kor rögzítették a hívást és 7 perc múlva már a házban voltak.

A család azonnal intézkedni kezdett a pénz előkerítése ügyében, a rendőrség pedig azonnal a szülőket kezdte gyanusítani, különösen miután elolvasták a levelet, melyben az állt, hogy az emberrablók telefonálni fognak, hogy a pénzátadás részleteit megbeszélhessék, azonban a hívás elmaradt.

Ez az a pont, ahol rengeteg hibát vétett a rendőrség. Nem keresték a kislányt. A szülők a pénz ügyében telefonálgattak, a rendőrök pedig a keresés helyett őket hallgaták ki felváltva. Nem zárták le a helyszínt sem. A rendőrautó látványa a ház előtt futótűzként terjedt a kisvárosban, családtagok és barátok jöttek-mentek, tettek-vettek a házban. Délutánra megérkezett a városi nyomozó is, aki ahelyett, hogy profikat küldött volna a ház átkutatására, az apát is bevonta a keresésbe és az esetleges furcsaságok felkutatásába. John az alagosrban megtalálta a kislányát egy fehér pokrócba burkolva és ösztöneinek elngedelmeskedve azonnal felkapta, magához ölelte és rohant fel vele az emeletre, Patsy-hez. Bűnügyi szmepontból visszavonhatatlan, hatalmas hiba. Később hiába is akarták rekonstruálni a kis test pontos helyét, pozícióját, már nem sikerült.

John tette. Ja, nem, akkor Patsy.

A rendőrség, a média is a szülőket gyanusította, mert ki hallott már olyant, hogy az elraboltat a család saját házában találják meg holtan, nincs jele az erőszakos behatolásnak, s még az elsőnek érkező rendőr is azt állította, nem látott nyomokat a friss hóban. Legalábbis a bejárat felé nem, később pedig a látogatók, az önkéntes keresgélő rokonok agyonugrálták a ház egész környékét.

Boulder kisváros, ahol ez volt az egyetlen gyilkosság azévben, az is karácsony napján. A közösség felbolydult, és a legközelebbi barátokon kívül mindenki a családot hibáztatta. Az elkövetkező napok másról sem szóltak, mint arról, hogy a szülők érzéketlen emberek. Az apa a kislány halála napján a keresés helyett elment a helyi újságoshoz megvenni a napilapokat, majd azzal vádolták, hogy volt lelkiereje a saját repülőgépét vezetni, amikor a család az atlantai temetésre utazott. Mindkét vádról kiderült, hogy nem igaz. John nem hagyta el a házat egy pillanatig sem, a magánrepülőt pedig egy volt kliens cége ajánlotta fel a lelki romokban heverő családnak.

És ez még csak a kezdet volt. Mindkét szülő ujjlenyomatot adott, haj és vérmintát, de egyetlen egyezést sem találtak. Írásszakértők tucatja vizsgálta mindkettőjük írásmintáját, ám a hasonlóságnak a legkisebb jelét sem tapasztalták. Mindezek ellenére a rendőrség és a sajtó biztosra vette, a szülők egyike ölte meg a kislányt.

Először John került a középpontba. Minden lehetséges módon megpróbálták lejáratni, szexuális perverzióval megvádolni, de semmi nem utalt arra, hogy ebben bármilyen igazság lehet. A kislány testén egyetlen jel sem mutatta, hogy korábban esetlegesen az édesapa nemileg bántalmazta volna. Hamarosan John előző házasságából származó fiát és lányát is bevonták a nyomozásba, eleinte mint lehetséges elkövetőket, azonban mindketten több ezer kilométerre voltak aznap a gyilkosság helyszínétől. és DNS egyezés sem volt található (John első házasságából származó másik lánya, Beth 22 évesen autóbaleset áldozata lett négy évvel a JonBenét trgédia előtt.) A tinédzser korú fiatalok, sőt az ex-feleség is állította, John melegszívű, jó apa, aki soha nem bántalmazná a gyermekét. Következett Patsy gyanusítása, azzal a képtelenséggel, hogy JonBenét azon az éjjelen bepisilt, bement a szülők hálószobájába és az álmos, fáradt anyuka hirtelen dühében megölte a kislányt. A későbbiekben, ahol leírom a gyilkosság mikéntjét, egyértelművé válik, mekkora lehetetlenséget állítottak. Egy dühös anyuka, aki elveszti az eszét, nem ilyen módon okoz halálos sérülést a gyermekének. A kislány ruháit, az ágyat, a szennyesben levő ruhákat mind átvizsgálták. Pisinyomot sehol nem találtak. A rendőrség semmire sem jutott, kínjában már a bolti Mikulást vádolta, akinek az ölében ült a kislány három nappal a tragédia előtt, végül már a 3 évvel idősebb testvért gyanusították. De semmi. Ahogy a helyi nyomozó fejezte ki magát: "Zeró, kib****tt zéró."

Ha nem a szülők, akkor ki tette?

Megállt a rendőrség tudománya. Akkor valaki kívülről jött be a házba, valószínű az alagsori bukóablakon keresztül, állapították meg. A kislányt az alagsorban fekve találták. A tettes egy garotte-tal folytotta meg, melyet egy kötélből és egy törött ecsetnyélből formált, végül fejbeütötte egy tompa tárggyal. Mielőtt szörnyű tettét végrehajtotta erőszakoskodott is a kislánnyal, a száját ragasztószalaggal tapasztotta be. Valószínű erőszakkal hozta le az emeletről, vagy esetleg mézes-mázas beszéddel csábította magával. A konyhában megálltak, bizonyára azért, hogy kezesebbé tegye JonBenét, ananászt adott neki, melyet a boncoláskor emésztetlenül találtak meg a gyomrában. Az ananásszal teli müzlistálat az egyik nyomozó találta az asztalon. Kérdezte is Patsy-t, mikor ettek, de az anyuka állította, hogy nem volt ananász a házban, sőt a tál sem az övék. A gyilkosság után a tettes vagy tettesek megírták a váltságdíjat követelő levelet és az ajtón át elhagyták a házat. Később ezek közül a teóriák közül több megdőlt.

A rendőrség szerint olyan ember követte el a gyilkosságot, aki ismerte a ház felépítését, elég kicsi ahhoz, hogy átférjen az alagsori ablakon és nem utolsó sorban ismeri a családot annyira, hogy tudja, John 118 000 dollár jutalmat kapott az év végén. Az is nagyon valószínű, hogy JonBenét is ismerte a tettest. Itt lépett a képbe először, Lou Smit detektív, aki mögött 32 év tapasztalat és több száz nehéz eset megoldása állt. Többször kijelentette, semmi nem utal arra, hogy a szülők tették volna, sokkal inkább egy külső támadó.

Ugyanezt a teóriát támasztották alá a következők is. Találtak egy bakancslenyomatot az alagsori cementlapon, de a nyom nem vezetett egyetlen ismerőshöz sem. Találtak egy tenyérlenyomatot a falon, sőt egy szál nemiszőrzetet is, de egyik sem egyezett egyetlen rokonnal, ismerőssel, munkatárssal sem. Azt azért ne feledjük, hogy a 90-es évek közepén a DNS vizsgálat, a forensics nyomozás még jóval fejletlenebb volt. Az alagsori falon, az ablak alatt is találtak súrlódás nyomot, vagyis a gyilkos itt távozott, de meglepetésre az ablakon kívül nem folytatódtak a lábnyomok.

A Ramsey család házában százával fordultak meg a vendégek a bűntény előtti héten. Munkatársak, kollégák, vendégek, vendégek vendégei. A házat az előző évben újították fel, így ismeretlen munkások fordultak elő a ház összes pontján. A család nyitott, barátságos volt, több ismerősnek kulcsa is volt a házhoz. A rendőrség szerint valaki közülük tette, de akkor minek mászott be az ablakon, talán csak a megtévesztés miatt? Nem kaptak választ egyik kérdésre sem.

Természetesen a gyermekmolesztálás, a pornográfia is felmerült, de a környéken nem volt szabadlábon olyan pedofíliával gyanusítható személy, aki számításba jöhetett. A pedofil gyilkosokra az is jellemző, hogy nem egy esetben követnek el hasonló tettet, ám úgy tűnt, ez a bűnöző, vagy DNS nyomai még sosem kerültek nyomozókézre, a környéken pedig nem jelentettek semmilyen más molesztálási ügyet abban az időben. A pornográfia ellen szól a gyilkosság, mely nem indulatból elkövetett volt, vagyis nem véletlenül, dulakodás közben ölte meg a bűnöző JonBenét, hanem előre kitervelt módon.

Sikertelen nyomozás

Mindezek ellenére a közvélemény, a sajtó, a kormányzó is még mindig ragaszkodott ahhoz, hogy John Ramsey az elsőszámú gyanusított. A házaspár nyitott volt mindenre, maguk ajánlkoztak vizsgálatokra, időpontokat kértek, kérelmeiket azonban elutasították. Aki megnézi a korabeli felvételeket, a CNN roportot, s az egyéb lejárató, támadó stílusú beszélgetőműsorokat, láthatja, milyen emberek voltak Ramsey-ék. Ez a You Tube csatorna 61, a bűntettel kapcsolatos videót gyűjtött össze. Azoknak, akik további részletek, személyes interjúk iránt érdeklődnek kifejezetten ajánlom.

El lehet képzelni, milyen élete volt ennek a családnak, miután vádat emelni nem tudtak ellenük, annak ellenére, hogy Patsy szinte könyörgött a vádemelésért, hogy megállapítsák, nem ők voltak a tettesek, és végre az igazi tettest keresse a rendőrség, hisz az még mindig szabadlábon volt. Nap nap után érte őket a támadás, s ez alól a 12 éves nagyfiú sem volt kivétel. Az egyik országos hírű napilap az egyik alkalommal hatalmas "Burke Ramsey erőszakolta és ölte meg a hugát féltékenységből" címszalaggal jelent meg, holott semmi, de semmi nem szólt a család ellen.

A rendőrség 2000-re kifogyott az ötletekből, és a pénzből. Úgy tűnt, az ügy megoldatlan marad.

Az elkövetkező két év egyhelyben topogással telt. Úgy tűnt, igazából már csak egy ember, Lou Smit detektív dolgozott az ügyön, ő azonban több évtizedes tapasztalattal, több száz ügy megoldásával a háta mögött, annak teljes tudatában, hogy nem a szülők a felelősek 6 éves kislányuk haláláért.

2000 és 2002 között a Ramsey család megjárta a poklot. Megjelent az általuk írt könyv, mellyel ismét kivívták a közvélemény nemtetszését. Azzal vádolták őket, ebből is pénzt akarnak kovácsolni. Többször megjelentek a televízióban, minden lehetséges csatornát felhasználva arra, hogy kérjék a közösséget, a lakosságot, jelezzék, ha bármi gyanujuk lenne, vagy ha bármit tapasztalnak a kisvárosban, ami segíthet a nyomozásban.

A házaspár átment a hazugságvizsgálaton is, de a gyanusítottak listájáról csak nem tudtak lekerülni. A közvélemény tettest akart és képtelennél képtelenebb ötletek láttak napvilágot. A sajtó visszakanyarodott a 'Patsy a gyilkos' teóriához, azt állítva, mégis ő tette, mert dühös volt a kislányra valamiért, s miután megütötte egy tompa tárggyal, s bekövetkezett a tragédia, férjét kérte, segítsen. Vagyis a fojtogatás, a szexuális bántalmazás később történt, John által. Még elképzelni is nehéz. A nyomozás szerencsére bebizonyította, hogy az ütés már a halál beállta után történt, esetleg egyidőben azzal, vagyis nem ez okozta a kislány halálát.

Közben másokat is próbáltak megvádolni. John elbocsátott alkalmazottját, a karácsonyi partin a Mikulást alakító férfit, régi háztartási segítőket, a teljes White családot, akiknél az utolsó estét töltötték. Egyik nyom sem vezetett előre.

2002-ben egy másik tragédia is bekövetkezett a családban. Patsy rákos megbetegedése visszatért.

A Lou Smit nyomozati anyag

Lou Smit detektív a 2002-es év folyamán egy egész dossziényi anyagot nyújtott át, melyben jónéhány olyan adattal, bizonyított ténnyel szolgált, melyeket a rendőrség vagy nem vett figyelembe, vagy nem vett észre. Smit nyomozó miliméterről miliméterre átnézte a házban készített felvételeket is és meglepő következtetésekre jutott.

A Ramsey szülők szeretetteljes szülők, akiknek semmi okuk nem volt, hogy megöljék a gyermeküket, egyiküknek sem volt bűntetett előélete vagy akár rejtett hajlama erőszakra, pedofiliára.

JonBenét 'pedofil álom' volt, jelenléte a közösségben, gyakori szereplése célponttá tette, ahogy a szülőket a gazdagságuk, jólétük tett a gyermekrablók prédájává.

Két fontos esemény, mely felett a boulder-i rendőrség elsiklott. A gyilkosság idejében ismeretlen járművek parkoltak a ház környékén. Ezeket a házról készített felvételeken látni. A kislány már a nagyszabású összejövetel napján azt mesélte az ismerősöknek, 'a Mikulás különleges látogatást tesz nála ezévben', holott a szülők állították, hogy JonnBenét nem igazán kötötte le a Mikulás-mese.

A rendőrség azon állítása, hogy nem volt a hóban semmilyen lábnyom, kifejezetten félrevezető, mivel a hó reggelre szinte mindenütt elolvadt, amint az a képeken is látszik.

A nyitott alagsori ablak volt, melyen az elkövető bejött a házba, annak ellenére, hogy a rendőrség azt állította, túl keskeny, hogy valaki beférjen rajta. Maga Smit nyomozó mutatta be, mennyire egyszerű is. Az ablak előtti vasráccsal nem régen babráltak, felemelték és visszatették, mivel a fű körülötte becsípődött. Ha ez hónapokkal ezelőtt történt volna, a fű már visszaállt volna, illetve visszanőtt volna. Friss szemét és por volt az ablak alatt mindenütt. Ugyanez a szemét volt megtalálható JonBenét holtteste körül is. Az ablak előtt egy bőröndöt találtak, melyet nem a család tett oda. Ez valószínű azt szolgálta, hogy a tettes erre állva hagyja el a házat.

Rengeteg haj és szőrmintát találtak, mely egyik szülőé sem volt, illetve nem volt azonosítható a tág családi, baráti, ismerősi körben sem.

Az egyik legnagyobb hiba melyet a rendőrség vétett, hogy nem vette észre a kislány nyaka táján a két apró sebet, mely a karon is megtalálható volt. Sőt a boncolást végző orvos sem vett tudomást róla. Egyszerű gyermeki ugrabugrálás következményének tekintették. Lou Smit vizsgálatai azoban kimutatták, hogy ezek egy kábító fegyvertől származó sérülések, melyeket a tettes használt, amikor a kislányt az ágyából az alagsorba vitte.

A szomszédok hallottak egy sikolyt, melyet aki ismeri a házat, tudhatja, hogy a szülők egyszerűen nem hallhattak. A Ransey ház hatalmas és roppant bonyolult szerkezetű. A ház alaprajza ITT látható. A gyermekszoba egy emelettel a szülők szobája alatt volt található. Ahhoz, hogy a kislányt a tettes levigye az alagsorba, el se kellett haladnia a szülők szobája előtt.

Egy ismeretlen férfi DNS-ét találták a kislány bőrén, a körme alatt és az alsónemüjén.

A tettes még akkor bement a házba, amikor a család a partin volt. JonBenét ágyának egyik sarkán a földig érő ágytakaró fel volt hajtva. Nagy valószínűséggel a gyilkos egy ideig az ágy alatt rejtőzködött, majd elunva a várakozást vagy úgy találva, ez túl rizikós, máshol bújt meg. Patsy emlékszik, hogy az első emeleten, ahol a mosnivalót szokták gyűjteni, a kosár tartalmát kiborulva találta, amikor hazaértek, de ennek nem tulajdonított jelentőséget. Azt hitte, valamelyik gyerek keresett valamit, vagy csak véletlen felborították a szennyeskosarat. Azonban nagyon valószínű, hogy a tettes épp ott lapult a szekrényben. Volt annyi esze, hogy tudja, Szentestén, egy buli után senki nem fog mosni. A szekrény a szülők szobájához közel volt, így jól hallhatta, mikor nyugodtak el, hogy beosonhasson a kislány szobájába.

Nagyon valószínű, hogy a bőrönd azt a célt szolgálta, hogy arra lépve nyomuljon ki az ablakon. Szinte biztos, hogy a kislányt nem ott akarta bántalmazni, hanem magával akarta vinni, de valami közbejött. A kislány feléledt, sikított, vagy valami más nem várt esemény jött közbe, emiatt döntött úgy, hogy szörnyű tettét helyben viszi véghez. Az is valószínű, hogy mindezek után is magával akarta vinni a holttestet, ám a kislány ernyedt testével együtt már nem tudott kimászni az ablakon. Ezért vannak a nyomok csak a belső falon, kinnt már nem. JonBenét maga után hagyva a gyilkos az ajtón át távozott. Az is felmerült Lou Smit nyomozóban, hogy a bőrönben a kislányt szerette volna a tettes elszállítani, de elszámította magát, ezért hagyta hátra a holttestet.

A későbbiekben kiderült, hogy ugyanebben az időszakban betörés sorozat is volt a városban. 38 regisztrált szexuálisan aberrált is élt a környéken, 3 km-es körzetben.

Napjainkig

Mindezen nyomozási eredmények ellenére 2002-ben a boulder-i rendőrség bejelentette, nem nyomoz tovább az ügyben.

2006. augusztusában még egyszer felkavarodtak a kedélyek, amikor a 41 éves, volt tanár, bizonyos John Mark Karr azt állította, ott volt JonBenét halálakor. Karr-t szexuális aberráció miatt körözték már, de ezen kívül semmilyen összefüggésbe nem lehetett hozni a gyilkossággal. DNS-e teljesen eltért a keresettől. A gyilkosság idejében 6 államnyira volt a tetthelytől. A kikérdezés során hibás feleleteket adott a helyszínnel, a gyilkossággal kapcsolatban.

Az ügyet a megyei bíróság nyomozói vették át.

2006. június 24-én a 49 éves Patsy Ramsey petefészekrákban elhunyt. A kislánya mellé helyezték örök nyugalomra. Mindig azt emlegette, csak az tartja életben, hogy egy nap megtudják, ki vette el tőlük kislányukat és az a hit, hogy egy nap találkozik JonBenét-vel a Mennyországban.

2008. július 9-én hivatalosan bejelentették, a Ramsey szülők ártatlanok. Többen bocsántot is kértek tőlük.

2010. áprilisában Lou Smit nyomozó elhunyt.

Egy nap talán előkerül az ismeretlen DNS 'tulajdonosa'. A gyermekszépségversenyekre jelentkező édesanyáknak pedig komolyan el kell gondolkodniuk a tényen, ha gyermekük ilyen körökben mozog, kiteszik őt a legveszélyesebbnek. Akármikor bekövetkezhet a tragédia, ami JonBenét-vel megtörtént.

Néha minden apróságokon múlik. Egy szép nagy ház, egy önálló szoba. Ezek is közrejátszottak a kislány halálában. Az egyik interjúban Patsy Ramsey is megfogalmazta: 'Édesanyák, tartsátok a gyerekeitek mindig közel magatokhoz!'

Irodalom: JonBenét Ramsey Investigation, Wikipédia

Mit esznek az amerikaiak? 7. - Buffalo wings

2010-09-01T15:34:00.000-07:00

A Buffalo wings talán a 'legfiatalabb' a tipikus amerikai ételek palettáján, - története csupán az 1960-as évekig nyúlik vissza - de ennek ellenére roppant népszerű, s ezt a keletkezése körüli legendák is igazolják. Csupán annyi bizonyos, hogy a New York állambeli Buffalo-ban készítették először ezt a fűszeres fogást. Azóta a recept eljutott Amerika minden tájára, de továbbra is inkább a nyugati part kedvencei ezek a tüzes kis csirkeszárnyak, melyeket a környéken csak 'wings'-ként (szárnyak), vagy 'chickenwings'-ként (csirkeszárnyak) emlegetnek.

Mitől olyan jó a Buffalo wings? Mert egyszerű elkészíteni, mégis ízletes. Mert a csirkének abból a részéből készül, melyet a legtöbb háziasszony levesbe, csirkealaplébe főz. De a legjobb az, hogy kihozza az emberből a gyermeket. Titkon ki ne szeretne néha kézzel enni az illedelmes kés-villa helyett, ki ne szeretné cuppogva leszopogatni az ujjáról (vagy máséról) a szószt?! Mert olyat még nem látott a világ, hogy Buffalo wings-t késsel- villával enni, s a mártást lemosni, vagy a szalvétába törölni szinte bűnnek számít.

S melyek a Buffalo wings körüli legendák? Már mesélem is, de először menjünk vissza az időben, egészen 1964. október 3-ig. Buffalo-ban járunk a Main Street-en, az Anchor Bar-ban, melyet Teressa és Frank Bellissimo üzemeltetett. Mother Teressa, mert ugye már a név is adja, hogy hithű olasz származású, katolikus családról van szó, éppen csirkealaplevet készített, amikor becsörtetett a fia, Dominic, egy rakás baráttal a háta mögött. Mi kell egy csapat férfiembernek? Kaja. Sok és gyorsan. A mi Teréz Anyánk is bemérgedt a hirtelen vendégjárástól. Fogta a csirkeszárnyakat és bedobta a sütőbe, a legnagyobb fokozatra, hogy gyorsan megetethesse az éhes népet. A ropogós szárnyakra férjeura, Frank, csipős mártását zúdította, s hogy egészséges is legyen a dologban, tett pár megmaradt zellerszárat is a tálra. Külön kis tálkába kéksajt mártást szolgált fel. Így készült, így mesélte Teressa.

Dominic azonban másképp emlékezett, amikor 1980-ban a New Yorker riporterének, Calvin Trillin-nek mesélte el a Buffalo wings eredetét. 'Péntek este volt, a bár tele volt vendégekkel, nagyrészt olasz katolikusok. Elmúlt éjfél, végetért a pénteki böjt, s már jócskán iszogattak. Barátok is voltak köztük. Mondjuk így, jó házigazda akartam lenni, meg akartam őket etetni valami finommal, amire az ital is jól csúszik. Az elkészítés ötlete azonban valóban az édesanyámé.'

A legszebb az egészben, hogy a család harmadik tagja, Frank is másképp emlékszik. 'Az úgy esett, hogy október 3-án rossz szállítmány érkezett. Csirkefarhátat és nyakat rendeltünk a spagetti-szószhoz, ehelyett lett egy rakás csirkeszárnyunk. Mondtam az asszonynak, találjon már ki valamit, el csak nem dobhatjuk, levessel meg már tele volt a fagyasztó.' Frank szerint így készült el az első Buffalo wings fogás.

A Bellissimo család három tagja, háromféleképpen emlékezik, mivel azonban a családban maradt, ez senkit sem zavart igazán. Ám van egy negyedik történet is, melynek felkutatása a már említett New Yorker író, Calvin Trillin nevéhez fűződik. Ez a történet azonban sehol másutt nem kerül említésre. A negyedik verzió szerint egy fiatal, afro-amerikai étkezdetulajdonos, bizonyos John Young készítette először a fűszeres szárnyakat, saját üzletében, melyet 'John Young's Wings 'n Things' névvel jegyeztetett be 1970 környékén, mielőtt elhagyta Buffalo-t. Calvin kutatómunkába kezdett és megtalálta azt a hentest, ahol Young is és Bellissimo-ék is törzsvásárlók voltak, s elég nagy mennyiségben vettek csirkeszárnyat is. A 'John Young's Wings 'n Things'-ben tett látogatása azonban elbizonytalanította. Young csirkeszárnyai másképp készültek, mint az olaszoké. A szárnyak egyben maradtak, panírt kaptak sütés előtt, a mártásba csak ez után forgatták őket. 1997-ben, amikor újra megpróbálta valaki kideríteni az igazságot, a 'John Young's Wings 'n Things' eltűnt, tulajdonosai már nem voltak elérhetőek.

Az Anchor Bar azonban maradt. Túristák ezrei csak azért mennek Buffalo-ba, hogy megnézzék a híres étkezdét, vegyenek egy csirkeszárnyas pólót, no és persze, hogy egyenek. Az ételkritikusok is előszeretettel teszik látogatásukat és hagyják ott névjegykártyáikat. Hétvégéken, Super Cup idején a 'take-out' sorok a szomszédos utcákban kígyóznak.

A csirkeszárnyaknak az eredeti recept mellett különféle változatai is vannak ma már. Filézett, panírozott, grillezett, füstölt. Az eredeti ötlet óta a grillezés helyett fritőzben sülnek a szárnyak.

A Buffalo wings olyan szintre emelkedett a nemzeti eledelek sorában, hogy 2002 óta saját ünnepnapja van, a National Buffalo Wing Festival, melyet Labor Day hétvégéjén rendeznek. Az első fesztivál óta majd félmillióan voltak vendégei ezeknek a hétvégéknek Buffalo-ban. Ha sikerül eljutnod a helyszínre, részt vehetsz a Running of the Chickens/A csirkék menekülése elnevezésű futóversenyen, szárnyevő bajnokságon és természetesen Miss Buffalo Wing Pageant/Miss Csirkeszárny Szépségkirálynő választás is van, s újdonságként a babák is megmérettetnek a Baby Wing választáson.

Aki nem jut el a fesztiválra, az se keseredjen el, mert szinte minde pizzás árusít Buffalo Csirkeszárnyakat és a legtöbb étteremben fogásként rendelhető is.

A recept pedig: süsd ki a csirkeszárnyakat, majd forgasd a mártásba, mely ecet alapú, cayanne borsos, chili szósz, olvasztott vajjal összekeverve. A tálra tégy zellerszárat és külön tálban szolgálj fel kéksajt mártást is.

Olvasmány és forrás: On the wings of Buffalo

Urban Legends 1. - Georgia Giudestones

2010-08-30T15:48:00.000-07:00

The Georgia Guidestones
Center cluster erected March 22, 1980

Author: R.C. Christian
(a pseudonyn) [sic]

Sponsors: A small group
of Americans who seek
the Age of Reason

Time Capsule
Placed six feet below this spot
On
To Be Opened on

Mielőtt Christian elhagyta a várost, felkereste még egyszer Fendley gránitmestert egy cipősdoboz társaságában. Ebben az emlékmű fából készítette mása volt, valamint több oldalnyi, matematikai-asztrológiai utasítás az építéssel kapcsolatban. Miután Fendley ezeket elfogadta és a telefon is megérkezett Martintól a 10000 dollár letétről, Mr Christian illdelmesen megköszönte a közreműködést és elköszönt. 'Engem soha többé nem lát', mondta és kézfogás nélkül távozott. Valóban soha többé nem láttuk Elbertonban. - mondja Fendley - Néha írt, érdeklődött a földvásárlással, az építéssel kapcsolatban, de soha nem jött levél tőle ugyanabból a városból."